
A balesetben összesen két kamion és egy dömper csattant egymásba, a kár közel 50 ezer euró. A balesetet okozó magyar kamionos nem is vezethetett volna: jogosítványát ugyanis korábban már elvették.
Nem kis felfordulást kerekített egy magyar kamionos a napokban Németországban, a München-Nürnberg közti autópályán. A 69 éves magyar sofőr ugyanis szerdán (május 7.) délután autózott hatalmas, MAN félpótkocsis teherautójával az A9-es autópályán, ahol kisebb dugó alakult ki Kranzberg közelében. A magyar kamionos nem fékezett időben: nagy erővel nekiszaladt az előtte döcögő tonnás dömpernek.
Vélhetően nem kis erővel robbant bele a dömper hátuljába: a tonnás monstrumot ugyanis még egy előtte haladó másik, szintén több tíztonnás tartálykocsinak is nekilökte. Az ütközés erejét az is mutatja, hogy a dömper meg is roncsolódott: az ajtaja olyannyira behorpadt, hogy a bent ülő 48 éves német sofőr ki sem tudott szállni, őt csak a helyszínre rohanó tűzoltók tudták kimenekíteni a vezetőfülkéből. Bár szerencsére nem sérült meg súlyosan, miután kivágták a járműből, mentő vitte őt kórházba. Az előtte haladó tartálykocsit vezető 50 éves sofőr szerencsésebb volt: ő komolyabb károk és sérülések nélkül megúszta a baleset, a történtek után még tovább is tudott menni.
Az autópályán viszont alapos torlódás alakult ki: a magyar kamionos teherautója és a dömper ugyanis teljesen összetört, a két monstrumot el kellett vontatni. Az okozott kár is igencsak magasra rúg, az ugyanis 50 ezer euró, azaz közel 20 millió forint. A magyar sofőrnek vélhetően lesz mivel elszámolnia: nem csak a károk miatt kell majd mélyen a zsebébe nyúlni, de egyéb dolgok miatt is felelhet majd. A baleset utáni rendőrségi intézkedés közben ugyanis az is kiderült, hogy az eset idején még csak nem is vezethetett volna, mivel a férfinek nem volt jogosítványa. A német Merkur lap szerint nemrégiben vált meg tőle, méghozzá korántsem önszántából: azt már kint, Németországban elvették a férfitől. Hogy ezért mi lesz a "jutalma", egyelőre nem tudni, a helyi rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Egy tanulmány lerántotta a leplet a rejtélyről.
Nemrég hazatért a konklávé után.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre