„Azt hitte, én fizetek mindent!” – Barátnője bankautomatának nézte, lemondta a nyaralást

Egy fiatal nő lemondta Los Angelesbe tervezett nyaralását, miután kiderült, hogy barátnője szerint, ő fogja fedezni az utazás és az összes program minden költségét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.05.31.
barátság utazás összetűzés

A közelmúltban egy 20 éves nő osztotta meg történetét a Reddit közösségi fórumon, amelyben elmondta, hogy lemondott egy Los Angelesbe tervezett nyári kirándulást, miután kiderült, hogy barátnője azt feltételezte, ő fogja fedezni az összes költséget. Elmondása szerint barátnője javasolta, hogy inkább autóval utazzanak, mivel nem engedheti meg magának a 150 dolláros repülőjegyet. Emellett olyan drága programokat említett, mint egy vacsora a híres Nobu étteremben, extrém vízi sportok, shopping túra és elit szórakozóhelyek. A probléma akkor vált nyilvánvalóvá, amikor kiderült, hogy a barátnőjének nincs jogsija, így a sok kilométeres vezetés terhe a is rá hárult volna. 

barátság, jóbarátok, legjobb barátok, utazás, nyugalom, csillagjegy
A nő elmondása szerint barátnője javasolta, hogy inkább autóval utazzanak Fotó: Unsplash

Amikor rákérdezett, barátnője őszintén bevallotta, hogy azt feltételezte, mivel ő jobban el van eresztve, természetes, hogy ő fogja állni az utazást. A nő hajlandó lett volna kisebb költségeket, például italokat vagy egy-egy étkezést vállalni, de úgy érezte, hogy teljes mértékben finanszírozni az egész utat indokolatlan elvárás. Végül úgy döntött, lemondja az utazást, és kijelentette, hogy barátnőjének nem lett volna szabad elindulnia, ha nem tudja azt saját költségvetéséből fedezni, írja a People.

Az online közösség tagjai támogatták a nő döntését, és bírálják barátnőjét, amiért úgy kezelte őt, mint egy „bankautomatát”, hangsúlyozták, hogy valakinek a jó pénzügyi helyzete nem jelenti azt, hogy valaki legyen mindent maga kifizetni.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás