
Tragédia a bölcsődében: a 16 hónapos kislány többé nem ébredt fel
Egy gyermek váratlanul meghalt az alvásidejében.
Tragikus hirtelenséggel halt meg a 20 éves lány.
Mindössze 20 évesen vesztette életét Jess North, aki súlyos földimogyoró-allergiában szenvedett. A nyugat-sussexi Aldingbourne-ből származó fiatal nő édesanyja, Maxine megtörten idézte fel, ahogy a lánya tragikus módon anafilaxiás, azaz életveszélyes allergiás reakcióban halt meg, miután alig néhány falatot evett egy fagyasztott készételből.
Az édesburgonyából álló étellel kapcsolatban Maxine elmondta, Jess már korábban is fogyasztott belőle, és úgy gondolta, ezúttal sem lesz gond, habár tartalmazott diót is. Az asszony úgy nyilatkozott, a lánya csak néhány falatot evett, mielőtt otthagyta az ételt, majd elment, hogy találkozzon egy barátjával.
Tíz percen belül kaptam egy telefonhívást Jesstől, aki elmondta, hogy nehezen tud lélegezni. A hangjában lévő pánik kiváltott bennem valamit, és tudtam, hogy allergiás reakciója van
– emlékezett vissza Maxine, aki ezután azt tanácsolta Jessnek, álljon félre az úton, és adja be magának az EpiPent, majd a férjével azonnal elindultak, hogy megkeressék a lányukat. Mindeközben egy járókelő felfigyelt Jessre, és segített neki beadni az injekciót, miután megértette, mi a baj, majd hívta a mentőket.
Jesst ezután a chichesteri St. Richards Kórházba szállították. Három nap életmentő kezelés után MRI-vizsgálatot végeztek rajta, majd az orvosok azt mondták a családnak, nem tudják pontosan felmérni a lány állapotát, amíg magához nem tér. Másnap megpróbálták levenni Jesst a létfenntartó gépekről, azonban a fiatal nő továbbra sem reagált semmire, majd egy újabb MRI-vizsgálat kimutatta, hogy a lánynak nincs agyi aktivitása.
Innentől kezdve nem sok mindenre emlékszem, csak annyit tudtam, hogy a gyönyörű babám elment, és az életünk örökre megváltozott
– mondta el Maxine.
Az édesanya még 2021 májusában vesztette el a lányát, és azóta is azért küzd, hogy felhívja a figyelmet a súlyos allergiákra, valamint a naprakész gyógyszerek hiányára: a tragédiát követően ugyanis kiderült, hogy Jessnél egy gyerekeknek való EpiPen volt, a felnőtteknek szánt helyett. Maxine kampánya nyomán a saját háziorvosa is emlékeztető figyelmeztetéseket kezdett el kiküldeni a súlyos allergiában szenvedő betegeknek. A nő továbbá pénzt gyűjt a Kitt Medical Devices számára, amely az adományokat az iskolákban és nyilvános helyeken történő életmentő anafilaxiakezelésekre fordítja – írja a The Sun.
Egy gyermek váratlanul meghalt az alvásidejében.
A férfi és a kutyája futni kényszerültek a madarak miatt.
Újra megjelent a rettegett vírus.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre