
Vajúdó kismamához riasztották a mentőket: fontos döntést kellett meghozniuk
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA közösségi oldalon számoltak be a részletekről.
Az Országos Mentőszolgálat rendszeresen beszámol a Facebook-oldalán valamilyen különleges életmentésről, vagy éppen felháborító esetről.

Most egy újabb bejegyzéssel érkeztek, amelyben arról írtak, hogyan segítettek világra egy kisbabát. Mint írták, szombat hajnalban kezdődtek a fájásai egy 35 év körüli, 38 hetes kismamának Pest vármegyében. Az események azonban reggelre felgyorsultak, így a mentők gyors segítségét kérték a vajúdó nőhöz.
Nem sokkal később a szentendrei orvosi ügyeleti egység és egy mentőgépkocsi is érkezett a helyszínre. A mentősök megvizsgálták az anyukát, majd úgy ítélték meg a helyzetet, hogy már nincs idő a kórházba sietni vele, így felkészültek a szülés levezetésére.
Az édesanya az ügyeletes orvos és a mentők segítségével életet adott első gyermekének, a kis Egonnak, aki rögtön felsírt. Ezt követően a koraszülöttmentő is megérkezett, így közösen folytatódott az egészséges kisfiú és a büszke anyuka ellátása. Egont és édesanyját stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők
– olvasható az OMSZ Facebook-oldalán közzétett posztjában.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre