
Jelentéktelen volt, ma forgalmas csomópont–retró képeken az Örs vezér tere
Nézd meg retró képeken az Örs vezér terét és környékét.
Orbán Viktor miniszterelnök Pozsonyba látogatott, ahol először Peter Pellegrini köztársasági elnökkel találkozott, majd Robert Fico miniszterelnökkel tárgyalt.
Pozsonyba érkezett Orbán Viktor, ahol a szlovák miniszterelnökkel és államfővel tárgyal. Orbán Viktor és Robert Fico aktuális témákról egyeztet, mint az uniós költségvetés, illegális migráció és energetika.
„Nagyon örülök annak, hogy a kiváló kapcsolatok korát élhetjük” – mondta a szlovák kormányfő Orbán Viktorral közösen tartott pozsonyi sajtótájékoztatóján a szlovák-magyar kapcsolatokról. „Az az energia, amelyet befektettünk a jó szlovák-magyar kapcsolatokba az elmúlt 10-15 évben, annak meg lett az eredménye. Ma nincsenek nyitott politikai kérdések, amelyek bennünket zavarnának” – mondta a szlovák kormányfő, aki elismeréssel szólt a szuverenitásért küzdő Orbán politikájáról, „matadoroknak” nevezve magát és a magyar kormányfőt.
Fico megjegyezte, hogy Magyarország hatékonyan harcolt az illegális migrációval és a két ország közösen küzd azért, hogy ne töröljék el az EU-tagok vétójogát.
A sajtótájékoztatón Fico elmondta, hogy előbb négyszemközt, majd a delegációk szintjén is tárgyaltak Orbán Viktorral. A kétoldalú viszonyt így jellemezte:
A kétoldalú kapcsolatokkal kezdeném, amelyeket problémamenteseknek neveznék, és ismétlem, nagyon örülök annak, hogy a kiváló kapcsolatok korát, korszakát élvezhetjük.
Az energiapolitikai együttműködés kapcsán köszönetét fejezte ki a magyar félnek:
Szeretnék köszönetet mondani a miniszterelnök úrnak az együttműködésért, ami az energiaszállítmányokat illeti, mert Magyarországon keresztül mindenekelőtt földgáz jut el hozzánk, és ugyanúgy sokra becsülöm, hogy a magyar kormány és maga a miniszterelnök úr is annak híve, hogy az ukrajnai szállítmányokat megújítsuk nyugat felé, ami rendkívül fontos.
Robert Fico kiemelte, hogy július elsejétől Magyarország tölti be a Visegrádi Négyek soros elnökségét.
Megkértem a miniszterelnök urat, hogy kövessen el mindent, ami csak lehetséges, annak érdekében, hogy ez a rendkívül fontos alakulat, ez a négyes, ismét együttműködjön.
Fico szerint a V4 szándékos szétverésének voltunk tanúi:
A Visegrádi Négyek együttműködését szándékosan tönkretették, likvidálták, mert Európában, az Európai Unióban sokan nem akarták, hogy létezzen, fennálljon egy ilyen regionális együttműködés, amely több mint 60 millió embert reprezentált.
Hozzátette:
Támogatni fogom minden arra irányuló erőfeszítését, hogy ez a becses, unikális, fontos regionális csoportosulás működjön, létezzen.

Nézd meg retró képeken az Örs vezér terét és környékét.

A modern technológia egyre több rizikóval jár.

Kérdezz-felelek a csárdában.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.