
Szörnyű tragédia történt 47 éve Budapesten. A HÉV-katasztrófa 18 ember halálát okozta.
Pontosan 47 esztendeje, 1978. április 13-án történt az egyik legsúlyosabb közlekedési tragédia a főváros történetében. A délutáni csúcsforgalom idején egy Csepelről érkező HÉV-szerelvény fékezés nélkül haladt be a végállomásra, áttörte a vágány végét lezáró bakot, majd nagy sebességgel belerohant az állomásépületbe. A HÉV-katasztrófa 18 ember életét követelte.
Az ütközés ereje olyan hatalmas volt, hogy a vonat gyakorlatilag ledózerolta a várócsarnok jelentős részét. A baleset következtében 18 ember vesztette életét – 16-an a helyszínen, ketten pedig a kórházba szállítást követően haltak meg. A halálos áldozatok között többen húsz év alatti fiatalok voltak. Az anyagi kár elérte a 2,5 millió forintot, ami abban az időben rendkívül jelentős összegnek számított.
A baleset pillanatában, az eső miatt sokan várakoztak az állomáson, ami csak tovább növelte a tragédia súlyosságát. A mentők és a tűzoltók perceken belül a helyszínre értek, hogy segítsenek a romok alá szorult utasokon és az állomás épületében tartózkodókon. A legsúlyosabb sérülteket a Honvédkórházba, a többieket más intézményekbe vitték. Az áldozatok azonosítása egészen az éjszakába nyúlóan zajlott.
A hatósági vizsgálat a szerelvény vezetőinek, valamint a HÉV-szervizszolgálatnak a felelősségét állapította meg. A bíróság jogerősen két HÉV-vezetőt is elítélt: egyikük 3 év 8 hónap, másikuk 3 év 4 hónap fogházbüntetést kapott. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a tragédia részben emberi mulasztás, részben műszaki hibák következménye volt.
A tragédiáról készült galériát az alábbi fotóra kattintva lehet megnézni:
A baleset áldozataira 2024. április 13-án emlékeztek meg a Szent Imre téri HÉV-megállónál. A Közösen Csepelért Polgári Egyesület kezdeményezésére emléktáblát avattak, amelyet Borbély Lénárd polgármester, Pákozdi József alpolgármester, valamint az elhunytak és érintettek hozzátartozói közösen lepleztek le.
Egy jetskiző nő halálra gázolt egy kajakozó tinédzsert.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre