
Azt hitték ekcémája van: hat hónapja van hátra az anyukának
Az orvosok maximum fél évet jósolnak neki.
Nem ez volt a botránypolitikus egyetlen meglepő lépése.
A Dunába ugrott a Pride-párti tüntetés végén Szabó Bálint, majd a vízi rendészeknek kellett kimenteniük, mivel a botrányairól elhíresült politikus nem lélegzett. Az újraélesztés sikeres volt – közölte a Police.hu. Ugyanakkor nem ez volt Szabó Bálint egyetlen meghökkentő lépése a tüntetés alatt. Mint arról a Magyar Nemzet élő közvetítésében beszámolt, a gyülekezők elfoglalták a Szabadság hidat, ahonnan a Petőfi hídhoz vonultak át. Ott Szabó Bálint bemászott egy rendőrségi kisbusz alá, majd trombitálni kezdett, miközben a jármű alól csak a két lába látszott ki. Ezután a Boráros térnél Szabó Bálint átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába.
A vízi rendőrök a járőrhajójukról rögtön mentőövet dobtak neki, ám Szabó Bálint szándékosan többször elúszott mellette. Pár perccel később azonban a botránypolitikus nem mutatott életjeleket, így a rendőrök a hajóba emelték a férfit, és megkezdték az újraélesztését, ami sikeres volt.
Szabó Bálintot a partra szállították, ahol stabil állapotban átadták a mentőszolgálatnak.
Az orvosok maximum fél évet jósolnak neki.
Aki csak teheti kerülje el ezt a szakaszt.
Belemerült a filmnézésbe, meglepő dolgon kapta magát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.