
Semmi remény: Megkapják a kegyelemdöfést Madeleine McCann szülei
Elkeserítő hírekkel jelentkezett a bíróság.
A politikus egy frissen elfogadott határozatra hívta fel ismételten a figyelmet, amely szerinte az eddigi legveretesebb szöveg.
Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő szerint az Európai Parlament nagykoalíciója akkor is folytatná a háborús politikát, amikor már béketárgyalások zajlanak. A politikus egy frissen elfogadott határozatra hívta fel ismételten a figyelmet, amely szerinte az eddigi legveretesebb szöveg. A dokumentum újabb fegyverszállításokat sürget, lehetővé tenné a nyugati fegyverek bevetését orosz területen és kiterjesztené az európai kiképzési műveleteket Ukrajnára.
Szavazások is bizonyítják már, hogy az Európai Parlament nagykoalíciója úgy is folytatná a háborús politikát, hogy közben már béketárgyalások zajlanak
– jelentette ki Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő a pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus azt mondta: az EP nagykoalíciója egy határozatot fogadott el, amely az eddigi legveretesebb szöveg.
Hozzátette: ebben újabb fegyverküldéseket követelnek, azt, hogy a nyugatról küldött fegyvereket orosz területen is be lehessen vetni, miközben az európai kiképzési műveleteket kiterjesztenék Ukrajna területére is.
Ez egy újabb eszkalációs terv
– hangsúlyozta Dömötör Csaba.
Elkeserítő hírekkel jelentkezett a bíróság.
Mától a nyugdíjasok is igényelhetik ezt a támogatást.
A balesetben legalább heten érintettek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre