
Az anyuka igyekszik a hátralévő időt szeretteivel tölteni.
Egy anyukának mindössze három hónapja maradt hátra az életéből, ám eleinte az orvosok azzal nyugtatták, „túl fiatal” ahhoz, hogy daganata legyen. Ashleigh Ellertonnál öt évvel ezelőtt diagnosztizáltak gyulladásos mellrákot, amikor fájdalmat érzett a jobb keblében.
Tragikus módon tavaly szeptemberben a 29 éves négygyermekes anyukát újabb csapás érte. Azt mondták neki, hogy leptomeningeális betegsége van - egy ritka és kezelhetetlen szövődmény, amikor a rákos sejtek behatolnak az agy és a gerincvelő szövetébe.
A Yorkshire keleti részén fekvő Bridlingtonból származó egykori ápolónő most igyekszik kihasználni a hátralévő időt, hogy minden pillanatot a 37 éves férjével, Simonnal és öt és 11 év közötti gyermekeikkel töltsön.
Ők az oka annak, hogy olyan keményen és sokáig küzdöttem - nincs semmi a világon, amit ne értek tettem volna. Azt hiszem, ők az oka annak, hogy még mindig itt vagyok. Csak próbálom biztosítani, hogy minden rendben legyen a gyerekek számára, ahogy idősödnek. Emlékdobozokat készítek, kártyákat írok, hogy legyen születésnapi kártyájuk az én írásommal. Arról van szó, hogy felkészítettem a gyerekeket a nélkülem való életre
- mesélte az anyuka.
Ashleigh még 2019 decemberében felfedezett fel egy csomót a mellében, majd elment vele a háziorvosához, ám ő biztosította arról, hogy nem lehet rákos, mivel a családjában nem volt ilyen betegség korábban. A nő elmagyarázta, ragaszkodott, hozzá, hogy nincs vele valami rendben, ezért addig könyörgött, amíg beutalták egy klinikára.
Később pedig több vizsgálat is igazolta, hogy mellrákja van. Ezt követően pedig a kemoterápia, a sugárkezelés és a masztektómia gyötrelmes kilátásaival kellett szembenéznie.
A lesújtó diagnózis ellenére Ashleigh hat kemoterápiás kezelésen és 15 sugárterápiás kezelésen esett át, majd ezt követően sor került a mellműtétre. 2020 decemberében már minden rendben volt, és a következő évben férjhez ment Simonhoz.
Azonban a dolgok később újabb fordulatot vettek. Ugyanis súlyos fájdalmai miatt eltávolították az epehólyagját, és rettentő módon felfedezték, hogy a májában másodlagos emlőrák van - ami ezúttal áttétes volt.
Ashleigh édesanyja, Steph Allsopp, aki főállású ápoló, létrehozott egy GoFundMe oldalt, hogy pénzt gyűjtsön a családnak, hogy minél több emléket tudjanak együtt megélni. A nagylelkű adományoknak köszönhetően az anyuka el tudta vinni a gyerekeit álomutazásokra, Disneylandbe, Londonba és a Polar Expresszre - írja a Mirror.
Életmentő műtétet kellett végrehajtani a gyermeken.
A gyermeket egy részeg sofőr gázolta el.
A közösségi oldalán osztotta meg a hírt a miniszterelnök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre