„Van bőr a képén! Brüsszel Péter szervez nőjogi konferenciát!” – kezdi friss Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke.
Szentkirályi Alexandra Magyar Péterről: „Ennek az embernek nincs helye a közéletben és nem jár neki egy fikarcnyi tisztelet sem!” (Fotó: Purger Tamás / MTI)
A politikus több témajavaslatot is tesz, melyek mind erősítik a Tisza Párt elnökének ötletét övező felháborodást: „Kezdhetnék annak megtárgyalásával, hogy egy nárcisztikus, bántalmazó férfi hogyan tudja megnyomorítani egy nő lelkét, teszi tönkre a családját és korlátozza az alapvető jogában, az egészséges testi-lelki életében! Beszélhetnének a bántalmazás változatos formáiról! Az érzelmi zsarolástól (mint az öngyilkossággal fenyegetés) és elnyomástól a lelki terroron át (»tehetségtelen vagy, nélkülem semmit nem érsz«), a fogva tartásról (szobába zárás), a fizikai bántalmazásig (falhoz vágás, övcsat). Külön szekciót szánhatnának a nyilvános megalázás, a félelemben tartás, a gyermekekkel zsarolás, a lekicsinylés, a másik kiadása és elárulás bűneinek! Mind-mind olyan formái a kapcsolati erőszaknak és bántalmazásnak, amikről egy nőjogi konferencián szó kell essen!” Bár a fentiek is mind mellbevágóak, Szentkirályi Alexandra bejegyzése végére hagyta a legsúlyosabb részt: „A legaljasabb dolog, amit egy nővel szemben a »társa« tehet, ha nem lehet boldog feleség, anyaként is állandó félelemben kell élnie, és a szakmai sikereit sem élheti meg, mert egy olyan ember várja otthon, aki lépten-nyomon megalázza. Ilyen ember Brüsszel Péter és most ez az ember szervez nőjogi konferenciát. Ennek az embernek nincs helye a közéletben és nem jár neki egy fikarcnyi tisztelet sem.”
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Németországban több helyen is 3 euró fölé emelkedett az üzemanyag ára, miközben Magyarországon – a magyar kormány által bevezetett – védett áron továbbra is megfizethető a tankolás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.