Rejtett milliárdok, jutalomeső – Így vezeti meg a baloldal a budapestieket
Palira veszi a fővárosiakat a baloldali városvezetés. Jutalmak, ingatlanügyletek, rejtett milliárdok, másra mutogatás és a lakosság brutális megsarcolása – ez az, amit a városvezetés eddig felmutatott.
Gyakorlatilag palira veszi a budapestieket és a látszatra sem ad már a fővárosi baloldal. Bár Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője például azt állította, csak ő kapott a polgármesteri munkájáért extra juttatást, kiderült a valóság: volt ott még más is! Sőt több baloldali kerületben volt szintén zsíros jutalomosztás. De a Karácsony-vezette fővárosban sorjáznak a korrupciógyanús ingatlanmutyik, rejtett milliárdok és teljes a káosz. A „csődpolgármester” eladósította Budapestet, de még ezután is hitelből (!) osztogatott 10 milliós jutalmakat. Aztán egyszer csak 5 évnyi semmittevés és csőddel riogatás után kiderül Rákosrendező kapcsán: mégis van több mint tízmilliárd forint egyedi bevétel a Budapesti Közműnél, a főváros cégénél, amiből a telekügyletet bonyolítanák. Teljes a kabaré, nevetnénk is ha nem a mi jövőnk lenne a tét.
Rejtett milliárdok: legutóbb Rákosrendező kapcsán derült ki, hogy dugipénze van a fővárosnak, amelyből a Budapesti Közmű megvenné a területet. Aztán külső céget vonnának be a baloldali telekügyletbe, amely vélhetően a Wallis-cégcsoporthoz tartozik
Míg a baloldal félrevezette a budapestieket, a „tökig unt” és átlátszó baloldali mantrára verte a dobot – a kormányra mutogatott és kivéreztetésről skandált –; addig a pénztelenségre hivatkozva alig volt fejlesztés úgy a fővárosban, mint kerületekben. Viszont a lakosságra brutális mértékű sarcokat vetettek ki egymás után. Bicskanyitogató, hogy miközben a lakosság lehúzásának módjairól döntöttek, addig milliós jutalmakat osztogattak maguknak több DK-vezette városrészben is. Történelmi múltja van a baloldal látszatpolitizálásának és egyben az emberek megvezetésének, és most ismét gátlástalanul megy a félrevezetés. Mutatjuk az elmúlt időszak legmegdöbbentőbb eseteit!
Rejtett milliárdok elbújtatva a főváros cégénél
Amögött, hogy a baloldali városvezetés, azaz Karácsony Gergely csőddel riogat, pusztán politikai érdek áll. Erre az is rávilágított, hogy miután a főpolgármester, a DK, Vitézy Dávid és Magyar Péter „agyhalott” képviselői megneszelték a rákosrendezői beruházás szerződéskötését, rögtön találtak éppen annyi egyedi megtakarítást, 13 milliárd forintot a „kivéreztetett” Budapesti Közműnél, amit a telekügyletre fordíthatnak, de azonnal.
Radics Béla fideszes fővárosi képviselő meg is kérdezte a „csődpolgármestert” ennek kapcsán, hogy milyen cégeknél vannak még eltitkolt milliárdjai a fővárosnak? Miért nem volt a baloldali városvezetés ilyen szemfüles akkor, amikor nem ingatlanügyletről, hanem a budapestieket súlyosan érintő problémák felszámolásáról vagy fejlesztésről volt szó, arra kellett volna pénzt fordítania? Bizony elkelt volna a pénz a bérlakások felújítására, a hajléktalanprobléma felszámolására, a szemétszállításra, a takarításra vagy P+R-parkolók létesítésére is. Vagy a szegényebb településeknek járó szolidaritási adó megfizetésére... A politikus szerint ha egy cégnél el van rejtve a főváros pénze, az több mint gyanús. Ráadásul ezt az úgynevezett egyedi felhasználású pénzt Karácsony Gergely a közgyűlés felhatalmazásával bármire költheti.
A pénzszagra összegyűltek
Láthatóan szemfényvesztés az is, hogy a felhőkarcolók ellen tiltakozik a fővárosi baloldal, csak maszlag, hogy a lakosság érdekében lépnek fel. Nem is kérdés, hogy az arab befektető esetleges eltántorításával baloldali ingatlanmutyiban gondolkodik a Karácsony–Gyurcsány–Magyar–Vitézy-tandem. Pénzért és kampányfinanszírozásért cserébe, ahogyan Szentkirályi Alexandra is rámutatott. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott:
Egyértelműen megszületett a paktum és a pénz áll mögötte. Pénzért és kampánytámogatásért cserébe baloldali vállalkozóknak akarják átjátszani Rákosrendezőt. Ez az oka, hogy hirtelen ugyanazt fújják mind, és mindenféle hazugságot összehordanak a 100 hektárnyi szemét- és drogtelep helyére tervezett Grand Budapest-fejlesztésről
– mondta Szentkirályi Alexandra közvetlenül azután, hogy a közgyűlés tárgyalta Rákosrendezőt érintően a főpolgármester javaslatát, miszerint a főváros élni akar elővásárlási jogával.
Baloldal: lakosságot érintő fejlesztésre nincs pénz, de jutalomesőre mindig futja
Miközben év vége felé a főváros és a kerületek is sorra hozták meg a lakosságot megsarcoló döntéseket, például a különféle adók emelését, a bérleti díjak drágítását, a parkolóhelyek felszámolásáról és a parkolási díjak egekbe emeléséről szóló határozatokat, azonközben a saját fizetésüket több esetben a plafonig emelték, emellett jutalmakat osztottak a baloldali kerületekben.
Szaniszló Sándor azt állította, csak ő kapott extra juttatást, de ez nem bizonyult igaznak Fotó: Hatlaczki Balázs/Facebook
Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője korábban azt állította, hogy az előző ciklus végén csak ő kapott polgármesteri munkájáért jutalmat, rögtön 5 havit. Szaniszló azzal mentegette magát a Hír TV kérdésére, hogy a XVIII. kerületi lakosok bizalommal vannak az iránt, hogy az elkövetkező 5 évben is jól fogja végezni a kerület vezetését, így a polgármester nyugodt szívvel markolta fel a pénzt...
Aztán kiderült, hogy Szaniszló állításával ellentétben három alpolgármestere is zsebre tett fejenként több mint 4-4 millió forint extra juttatást. Ráadásul további három kerületben is zsíros jutalmakat osztottak.
Újpesten a DK-hoz igazolt Déri Tibor is szórta a pénzt, a választásokat megnyerő Trippon Norbertnek, Bedő Katalinnak és Czigler Lászlónak 4 havi bruttó, Perneczky László alpolgármesternek pedig 2 havi bruttó illetményt ad a kerületiek pénzéből.
Budavár bukott polgármestere, V. Naszályi Márta több mint 70 millió forintot csoportosított át a ciklus végén jutalmakra, a volt jegyző markát például 16 millió forint ütötte...
A fővárosban is szépen csorogtak a jutalmak, itt több tízmillióról beszélhetünk. Ráadásul hitelből is úgy osztogattak pénzt, mintha minden rendben volna. Még az utasokat lepulykázó BKK-vezér is zsebre tehetett extra juttatást.
Kispest a kormányra mutogat a korrupciógyanús telekmutyi ügyében
A közelmúltban megkezdték egy társasház építését azon a telken, amelyet a kispesti önkormányzat baloldali vezetése két évvel ezelőtt adott el. Nagy visszhangja volt akkor annak, hogy Gajda Péter polgármestert kérdőre vonta a beépítést ellenző lakosság. A szocialista polgármester azzal érvelt nekik, hogy azért volt szükség a kis park eladására, mert az 500 millió forintos kormányzati rezsitámogatásnak ez feltétele volt. De a valóság az volt, hogy a kerületektől csak egyszerű tájékoztatást kért a kormány – többek között annak érdekében, hogy lássa, jól gazdálkodik-e a városrész –, mielőtt odaítélte a rezsikompenzációt, Kispestnek 500 millió forintot. Arra is rákérdezett, milyen rezsicsökkentő intézkedéseket vagy beruházásokat tettek, és esetleg milyen egyéb bevételekre tudnak szert tenni. Ez pedig egyáltalán nem azt jelentette, hogy a kormány kötelezte volna Kispestet, hogy adja el az Árpád utcai zöld parkot.
Gajda Péter a barátait hozta helyzetbe a telekeladással Fotó: Máté Krisztián/Metropol
Most, hogy elindultak a munkák, az tűnt fel a környékbelieknek, hogy a nevezett építési telek össze van nyitva a mellette lévővel, amelyet szintén az önkormányzat értékesített még 2018-ban egy, Gajda baráti érdekeltségébe tartozó cégnek. Jelenlegi tulajdonosa szintén a polgármester közeli barátja. A Metropol információi szerint az egykori parkocska zsebkendőnyi területére 20 lakásos épületet húz a vállalkozó, ezenkívül lesz egy kulturális helyiség is. A kérdés csak az, mindez hol fér el? Egy, vagy végül két telken?