
Villámtesztünk felfedi: valójában ilyen lelkiállapotban vagy most
Készen állsz a felismerésre?
Hatalmas baklövést vétettek a kórházi dolgozók, a bocsánatkérés pedig túl későn érkezett...
Hatalmasat hibázott a kórház: egyszerűen megfeledkeztek egy katéterről, amit bennehagytak az idős férfiban – méghozzá több mint két évre! A férfi szörnyű kínok közt hunyt el végül, három hónappal azt követően, hogy az orvosi eszközt eltávolították. Túl későn operálták meg. A 85 éves, demenciában szenvedő, brit James Gilest fertőzések sújtották és szepszisben szenvedett. Megdöbbentő módon az orvosok és az egészségügyi személyzet nem vette észre azt a törött katétert, amely 2021 és 2024 áprilisa között a férfi testében volt. A család elsőre nem értette, hogy James miért ennyire legyengült és beteg. A család szerint a férfi gyakorlatilag immunissá vált az antibiotikumok hatására, ezért szorgalmaztak egy teljes vizsgálatot – számolt be a megrázó esetről a The Sun.
A kórházi személyzet azonban állítólag megtagadta a vizsgálatot, és inkább úgy döntöttek, hogy gondozásba helyezik. Kétéves küzdelem után végül a család kérleléseire rábólintottak, és elvégeztek egy CT-vizsgálatot, amely során felfedezték, majd pedig eltávolították a katéter törött darabját. Három hónap múlva James meghalt. Halálakor mindössze 32 kilót nyomott a fertőzések miatt, valamint amiatt, hogy nehezen tudott enni. James családjától ugyan bocsánatot kért a férfit kezelő kórház, de ez már nem hozhatja vissza a szerettüket, és azt a szenvedést sem teheti jóvá, amit a nagyapának az élete utolsó időszakában át kellett élnie. Unokája, a 33 éves Aidan Giles elmondta:
Megdöbbentünk és összetörtünk, amikor megtudtuk… Volt neki egy katéter, de az nem volt rendesen bent, aztán később betettek egy másikat. Tudjuk, hogy nem volt rendesen bent, és elkezdett hallucinálni. A nagyapám ágyhoz volt kötve, és szépen lassan kezdett meghalni a beszorult katéter miatt.
Készen állsz a felismerésre?
Több kocsi is elhajtott a nő mellett, mire megmentették.
Mihamarabb el kell végezni a májtraszplantációt a kis Lunán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre