
Azonnal szabadulj meg ettől a konyhai eszközödtől, az életedbe kerülhet!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolBiokémikus figyelmeztet a veszélyre.
Ez a tény talán még azokat is meglepi, akik jártasak a konyhában. Előfordulhat, hogy egy ilyen eszközt te is mindennap használsz, pedig nagyon nem kellene. Ugyanis annyira káros ez a konyhai eszköz, hogy cukorbetegséget, pajzsmirigybetegséget, sőt még rákot is okozhat.

Andrew Turner biokémikus még 2018-ban publikálta munkásságát, amiben felhívta a figyelmet és rámutatott a fekete műanyag háztartási eszközök veszélyességére. Ezek ugyanis újrahasznosított elektronikai hulladékból készülnek. Vagyis, amikor fekete műanyag tárgyakat használsz, fennáll a veszélye, hogy szennyezettek lehetnek.
A kutató hangsúlyozta, hogy például egy spatula használata során hő hatására a műanyag vegyületek „átvándorolhatnak” az ételbe. A szóban forgó vegyületek, az úgynevezett polibrómozott difenil-éterek (PBDE-k), zavarhatják a hormonrendszer működését. Más tanulmányok szerint ezek kapcsolatba hozhatók a cukorbetegséggel, pajzsmirigybetegségekkel és rákkal. Egy külön kutatás kimutatta, hogy azoknál az embereknél, akik vérében a PBDE-k szintje a legmagasabb, háromszor nagyobb az esély a rák miatti halálozásra, mint azoknál, akiknél a legalacsonyabb a szint – olvasható a Bors oldalán.
Mindennek fényében talán érdemes megfontolnod, hogy a fekete műanyag eszközöket acél- vagy szilikonváltozatokra cseréld.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre