A múlt heti magyar esethez nagyon hasonló bombafenyegetések történtek több mint 200 iskolában.
A szlovén sajtóban megjelent információk szerint hétfő délelőtt 229 iskola és óvoda kapott bombafenyegetésről szóló e-maileket. Az elektronikus levelek tartalma minden esetben ugyanaz volt, a tanintézmények hajnali 5 és reggel 8 között kapták meg az üzeneteket – közölte a szlovén rendőrség. Az eset kísértetiesen hasonlít a múlt hét csütörtöki magyar iskolákat ért bombafenyegetésekhez.
A szlovén hatóságok azzal nyugtatták a szülőket, hogy az elmúlt napokban több másik európai – köztük Magyarország is – ország is kapott hasonló fenyegetéseket, de tényleges merénylet sehol nem történt, így a kockázati szint alacsony.
2024 októberében nyolc kiskorú 11 nap alatt 49 fenyegető üzenetet küldött iskoláknak. Az elkövetőket letartóztatták.
Sajtóinformációk szerint 2024. március 20. és 27. között legalább 323 fenyegetést regisztráltak 44 megye 150 oktatási intézményében. A nyílt forrású információk alapján a fenyegetések minden esetben az oktatási intézmények és a diákok, valamint a szülők közötti kommunikációt biztosító online felületen érkeztek. Az üzenetekhez esetenként lefejezésekről szóló videókat is mellékeltek. A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni osztálya három nyomozást indított ezekkel az országos kibertámadásokkal kapcsolatban.
Különálló bombafenyegetések Franciaország különböző pontjain:
2024. április 23-án a kelet-jütlandi lypstrupi Elsted iskola diákjait és tanárait bombafenyegetés után evakuálták. A rendőrség egy 16 éves fiú ellen indított büntetőeljárást.
2024. május 29-én reggel legalább 5 görög iskolába érkezett bombafenyegetés e-mailben. A Görögországon kívüli, névtelen feladótól származó, azonos tartalmú e-mailekben azt állították, hogy robbanóanyagokat helyeztek el. A fenyegetés Gerakas, Aigaleo, Ilioupoli, Haidari és Pallini települések oktatási intézményeit érintette.
Fel fogunk robbantani titeket, ahogy testvéreink tették Párizsban
– állt az üzenetben, és azzal a mondattal zárult, hogy „felgyújtjuk a stadionotokat”. A nyomozás feltárta, hogy a fenyegetést orosz webmail szolgáltatón keresztül küldték, a fiókot egy Egyesült Államokban található VPN-kiszolgálón keresztül nyitották meg. Ugyanazon a VPN-szerveren keresztül hozták létre az e-mail-címet, amelyről tíz nappal korábban hasonló fenyegető e-maileket küldtek ciprusi iskoláknak. A cég nem válaszolt a görög és a ciprusi hatóságok által küldött kérdésekre. A rendvédelmi szervek véleménye szerint az elkövetők célja a pánikkeltés volt – írja a Ripost.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre