Nyitrai Zsolt: Közösen kiállunk a magyar gazdák érdekeiért Magyarországon és Brüsszelben is

Sajtótájékoztatót tartottak Budapesten.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.01.06.
gazdák Nagy István Nyitrai Zsolt

2025-ben is megvédjük a magyar gazdák érdekeit - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Szerinte kihívásokkal teli évet zárt a magyar agrárium, a gazdáknak nehezített pályán kellett dolgozniuk, de soha egyetlen pillanatig sem volt veszélyben a mindennapi kenyerünk. Elmondása szerint a gazdák kitartásról, szorgalomról és egységről tettek tanúbizonyságot, a magyar kormány pedig jelentős erőfeszítéseket tett a termelők likviditásának megőrzése érdekében.

Nyitrai Zsolt, Papp Zsolt, Nagy István és Jakab István / Fotó: SZL / Ripost

Az MTI tájékoztatása alapján Nagy István elmondta, hogy hazánk vezetésével sikerült megvédeni a gazdák támogatását, de a veszély nem múlt el:

Brüsszel és hű kiszolgálója, Magyar Péter továbbra is azon van, hogy elvegye a gazdák területalapú támogatását, és azt Ukrajnának adják.

"Ebben a helyzetben különösen fontos az agrárpetíció, amit a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara indított" - mutatott rá Nagy István. Fontos, hogy itt ne álljanak meg, mert a petíción keresztül megnyilvánuló támogatással a magyar kormány "akár hegyeket is meg tud mozgatni Brüsszelben".

A Ripost cikkéből kiderül:

A magyar gazdák és a magyar kormány között már sokéves együttműködés zajlik

– emlékeztetett Nyitrai Zsolt és hangsúlyozta, hogy a magyar gazdák az idei évben is számíthatnak a magyar kormány segítségére, akárcsak a tavalyi, valamint a korábbi évek során.

"Közösen kiállunk a magyar gazdák érdekeiért Magyarországon és Brüsszelben is" - szögezte le Nyitrai Zsolt.

A Szövetségben a magyar gazdákkal 2025-ös naptár bemutatása során a miniszerelnök főtanácsadója azt mondta:

Kívánom, hogy a magyar gazdák törekvéseit az idei évben is siker koronázza!

Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke azt mondta: fontos ügy miatt állnak ki, "a kelet-közép európai gazdák hangját, érdekeit elfelejtették belevenni az európai párbeszédbe".

A Bizottság a mostani támogatási rendszert lecserélné egy olyanra, melynek alapja a bizonytalanság, és ami nem lenne jó a magyar gazdáknak

– emelte ki Papp Zsolt.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: az EU-nak kiváló stratégiája van arra, hogyan lehet az ukrán mezőgazdaságot integrálni az unióba, ám "egy gondolata sem volt arról", hogy mindez milyen hatást vált majd ki, illetve hogyan teszi tönkre az európai gazdákat.

Kiemelte: a szövetség érdemi párbeszédet folytat a magyar kormánnyal, minden egyes jogszabálytervezetet egyeztetnek. Ezek után hozzátette: képesek olyan partnerré válni, hogy bármilyen döntést is hoznak Brüsszelben, arra a magyar gazdák minden körülmények között fel legyenek készülve.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás