Tovább folytatja rágalomhadjáratát Magyar Péter, a célkeresztben ezúttal is a Honvédkórház és a magyar egészségügy került. A politikus szerint, fertőzésveszélynek kitéve, több száz emberrel összezárva várta az oltást a Covid-járvány idején, ám ez bizonyíthatóan nem igaz. Takács Péter egészségügyi államtitkár ugyanis elmondta: Magyar egy tárcavezető házastársaként a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumában kapta meg a vakcinát.
Az elmúlt napokban Magyar Péter és Kulja András orvos, a Tisza Párt EP-képviselője hazugságcunamit indított el a korábbi évek Covid-járvány elleni védekezésével kapcsolatban. A két politikus Facebook-videókban és posztok sokaságában állított valótlanságokat, hogy így járassák le a kormányt.
A Tisza Párt elnöke többek között azt állította, hogy több száz beteggel kellett együtt várakoznia az oltásra egy zárt helyen, ami szerinte nagyban növelte a fertőzés veszélyét. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár ezt már a tegnapi napon cáfolta. A Hír TV-nek adott nyilatkozatában kiemelte: „minden miniszter a hozzátartozóival együtt a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumában volt jogosult oltást kapni”. Vagyis Magyar Péter hazudott.
Magyar Péter nem először közölt valótlanságot a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumáról (src), amelyet korábban az egészségügyi intézmény „VIP-részlegének” titulált, és demagóg módon arról értekezett: miközben a kormánytagok extra helyszínen gyógyulhatnak, az adófizetőknek csak rossz körülmények jutnak.
Az src-részleggel összefüggésben érdemes felidézni, hogy itt olyan betegek kezelésével foglalkoznak, akiknek biztonsági okok miatt fokozott védelem jár. Közéjük tartoznak például a misszióban megsebesült NATO-katonák és a szolgálatteljesítés alatt sérülést szenvedő rendőrök mellett a nemzetbiztonsági szempontból különösen védendő állami vezetők.
Magyar Péter, Varga Judit házastársaként előszeretettel kereste fel a centrumot. A Tisza Párt elnöke szeptemberben egy Facebook-kommentben azt állította, hogy a volt felesége miniszteri rangja miatt ő maga többször járt az osztályon, ahol emlékezete szerint kétszer kapott Covid-oltást és egyszer felírtak számára valamilyen gyógyszert. Más bejegyzésében arról számolt be: néhányszor tesztelték a kórházban.
A Magyar Nemzet információi szerint Magyar Péter összesen nyolc alkalommal járt a centrumban a világjárvány idején, hogy teszteltesse magát. Ezen eseteken kívül pedig kilenc alkalommal járt itt, egyszer 2021-ben tíz napig tartózkodott a kórházban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre