A nő nem nyugodott bele a dologba, és neki lett igaza.
Egy anyukánál 4. stádiumú, végstádiumban lévő rákot diagnosztizáltak, mindössze néhány nappal azelőtt, hogy megszülte volna a fiát. Az első jel, amit a 38 éves Kelly Heather észrevett, a körme szokatlan elváltozása volt.
A nőt még 2017-ben diagnosztizálták ezzel a daganatos betegséggel, és a négygyermekes anyuka már közel nyolc éve küzd a rákkal. Amikor a kenti Gravesendből származó Kelly először a körme miatt kereste fel a háziorvost, azt mondták neki, hogy „nem látszanak rákos sejtek”, de háromhavonta ellenőrizték.
Bár ritkán fordul elő ezen a helyen a bőrrák – beleértve a melanómát is –, kialakulhat a körmök alatt és körül is. Ez úgy nézhet ki, mint egy barna vagy fekete sáv a körmén, amely könnyen összetéveszthető egy zúzódással. A három hónap alatt Kelly körömvonala egyre sötétebb és vastagabb lett – végül pedig melanomát diagnosztizáltak nála.
Az anyuka körömágyát eltávolították az East Grinstead-i Queen Victoria Kórházban, majd azt mondták neki, hogy a műtét jól sikerült, és nem maradt rákos tumor. Hat hónapon belül azonban az ujja végén ismét megjelent valami, ami úgy nézett ki, mint egy szemölcs, ami azt jelezte, hogy a rák visszatért. Amikor közölték vele, hogy valószínűleg részlegesen amputálni kell az ujját, azt mondta az orvosnak:
Bármire is van szüksége, csak tűnjön el. Inkább ez, minthogy máshova is átterjedjen.
2020 márciusában Kelly ujjbegyét végül eltávolították, és újabb vizsgálatot kért, hogy megbizonyosodjon arról, nem maradtak rákos sejtek, de ezt elutasították, mivel a Queen Victoria Kórház 0. stádiumúnak (nem terjedő) minősítette a daganatát.
De 2022 augusztusában Kelly felfedezett egy csomót a hónaljában. A rák visszatért és átterjedt a nyirokrendszerére. Az anyuka nagy műtéten esett át, melynek során 20 nyirokcsomót távolítottak el. 2023 októberére, a Maidstone-i kórházban végzett egyéves immunterápiát követően Kelly vizsgálatai ismét tiszta eredményt hoztak.
Azt mondták neki, hogy nincs szüksége egy második év immunterápiára, és 2024 áprilisában – mindössze két héttel azelőtt, hogy megtudta, hogy terhes – remisszióban lévőnek minősítették. De 35 hetes terhesként megtudta, a rák újra visszatért, majd ezután agydaganattal diagnosztizálták. Annak érdekében, hogy Kellyt és családját átsegítsék ezen a nehéz időszakon, a GoFundMe-n gyűjtést hoztak létre számukra – írja a The Sun.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre