Míg a főpolgármester ölbe tett kézzel ücsörög és hol ezen, hol azon sopánkodik, a kormány folytatja az egészségügyi fejlesztéseket. Az Egészséges Budapest Program nyertese a főváros lakossága.
Miközben Karácsony Gergely nyilvánosan azzal kampányol, hogy öt évvel meg akarja hosszabbítani a budapestiek életét, kimondható, hogy gyakorlatilag a szűrőprogramon kívül nem tesz ezért semmit, sőt a közlekedés összevissza szervezésével, a dugókkal még ront is a helyzeten. Budapest főpolgármesterének kampányígéretét, úgy fest, a kormány valósítja meg, hiszen az Egészséges Budapest Program keretében újabb 7,7 milliárd forint támogatás érkezik a fővárosba és környékére, újabb egészségügyi fejlesztésekre. Ezek fókuszában idén a járóbeteg-ellátás lesz, a kormány célja ugyanis az, hogy minél magasabb szintű, lakóhely közeli ellátást biztosítson a betegeknek.
Míg a kormány az Egészséges Budapest Program keretében eddig 133 milliárd forintot költött a fővárosi egészségügyi intézmények fejlesztésére, addig a főpolgármester csak a szempilláját rebegtette és a közösségi oldalán posztolgatott a + 5 évről, amit célként tűzött ki. Pedig volt jópár éve arra, hogy például a méhlegelőnek hívott, térdig érő gaztenger helyett érdemi zöldterületeket hozzon létre. De nem Karácsony az egyetlen, a baloldali vezetésű kerületek sem remekeltek e-téren, többüknek már az is nehézséget jelentett, hogy problémamentesen lebonyolítsák azt az egészségügyi fejlesztést, amelyre az állam biztosította a pénzt.
Legutóbb Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője és Deutsch Tamás EP képviselő, az erzsébetvárosi Fidesz elnöke beszélt arról, hogy a kormány döntésének köszönhetően a MÁV Szakrendelő orvosi rendelőit 940 millió forintból modernizálják. Emellett a Péterfy Sándor Utcai Kórház hamarosan csaknem 2,4 milliárd forintból újul meg. Felújítják a szakrendelőt és új orvosi műszereket szereznek be.
A Péterfy Sándor Utcai Kórház fül-orr-gégészeti osztálya országos centrumként is működik, ezért kiemelt jelentőségű a mostani támogatás, amely olyan fejlesztéseket tesz lehetővé, amik nagyban segítik az intézetben zajló gyógyító munkát
– részletezte Szentkirályi Alexandra, aki egy másik projektről is beszámolt: "A kertvárosban, a XVI. kerületi Hunyadvár utcai tüdőgondozó felújítását is be tudják rövidesen fejezni – erre 563 millió forintot kapott a XVI. kerület. A kormány a budapestiek szövetségese, hergelés és látszatintézkedések helyett a fővárosi politikusok feladata az, hogy minden olyan programot támogassanak, ami Budapestet jobbá, élhetőbbé teszi” – hangsúlyozta.
Az elmúlt időszakban 91 vidéki kórház, 54 rendelőintézet és 107 mentőállomás újult meg, emellett megépült 23 új rendelőintézet és 41 új mentőállomás a megújult vagy felépült 600 háziorvosi rendelő mellett. Deutsch Tamás korábban azt hangsúlyozta, hogy a 2010-es kormányváltáskor "a romokban lévő egészségügyet a feje tetejéről a talpára kellett állítanunk".
Amíg a 2010 előtti baloldali kormányok 600 milliárd forintot elvontak az ágazattól, kórházakat zártak be és vizitdíjat vezettek be, addig az elmúlt 14 évben a polgári kormány mintegy 30 ezer milliárd forintot fordított az egészségügyre, ami a rendszerváltoztatás óta soha nem látott mértékű összeg
– mondta. Hozzátette: "2025-ben egészségügyi célokra több mint 3700 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami 2500 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt".
Deutsch Tamás szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy 2010 óta az egészségügyben volt a legnagyobb arányú a béremelés. A kormány négy és félszer többet fordít az egészségügyben dolgozók bérére, mint a baloldali kormányok – hangoztatta.
Szentkirályi Alexandra és Deutsch Tamás videóját itt nézheted meg:
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre