
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
A férfit többször is hazaküldték a kórházi vizsgálatokról.
Egy brit férfi felidézte, hogy egy egészségügyi krízis után a kórházban ülve egyre súlyosabb tünetek kínozták. Fájt a feje, görcsrohamai voltak és átmenetileg meg is vakult. Matthew Collins ezt el is mondta az őt kivizsgáló orvosoknak, azonban mindig eloszlatták az aggályait és hazaküldték azzal, hogy a problémái mind mentálisak. A 35 éves férfi megnyugodott és hazament, azonban a kínjai egyre rosszabbak lettek. Néhány hónap múlva CT-vizsgálatot csináltatott, ami megtalálta a probléma forrását: halálos agydaganatot diagnosztizáltak nála.
A férfi az Uniladnek árulta el, hogy 5 hónapon keresztül kínozták különböző tünetek, mire megtudta, hogy mi okozza a bajt. Collins arról beszélt, hogy szinte aláírták az orvosai a halálos ítéletét, amikor nem vizsgálták meg tüzetesebben már a tünetek kezdetén. A lesújtó diagnózis így végül csak 2023 októberében került a férfi kezeibe, akivel közölték, hogy már nem tehetnek sok mindent az életéért.
A betegsége a glioblasztoma ugyanis az egyik legveszélyesebb agydaganatfajta. Ez az agresszív betegség általában 1 év alatt végez a pácienssel, azonban Collinsnak egyelőre szerencséje volt, és rácáfolt az orvosi jóslatokra. A fiatalember magánúton finanszírozott immunterápián vett részt, illetve már alternatív gyógyászati kezeléseket is igénybe vett.
Az állapotot megszüntetni azóta sem sikerült, így Collins úgy döntött, hogy búcsúlevelet készít a családjának, amelyet a lap változtatás nélkül közölt:
Tudtam, hogy a halálom előtt két dolog fog még velem történni. Az első: megbánom azokat a dolgokat, amiket nem tettem meg életem során. A második pedig: újra szeretném élni az életemet, hogy mindenre legyen időm. Ma kaptam a hírt, amit már sejtettem: negyedik stádiumú agydaganatom van. A daganatot bár eltávolították, a sugárkezeléssel és az immunterápiával együtt is maximum 12-18 hónapom van. Voltak rosszabb időszakok, de egész életemben mindenben átlagos voltam. Azt hiszem, hogy ez az az alkalom, amikor ezen változtatnom kell
– írta levelében a fiatalember, aki a mai napig küzd az életéért, és szeretne mindent kipróbálni, amire csak lehetősége van még az életben. Ebbe beletartozik az is, hogy a lap tájékoztatása szerint külföldön is kipróbál más kezeléseket, és minden terápián részt vesz, ami azzal az ígérettel kecsegtet, hogy meghosszabbíthatja az életét.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.