A fiatal nő volt az első, aki emiatt a betegség miatt májátültetésen esett át: az eredmény mindenkit megdöbbentett.
Az Egyesült Királyságban elsőként esett át májátültetésen előrehaladott bélrák miatt a 32 éves Bianca Perea. A fiatal nő abban a reményben vetette alá magát a beavatkozásnak, hogy potenciális gyógymódot találjon erre a halálos betegségre, az eljárás pedig sikerrel zárult: ma már Bianca testében semmi jele sincs a ráknak. Ez volt az első alkalom, hogy egy előrehaladott rákbetegségben szenvedő beteg ilyen módon kapott transzplantációt.
Bianca akkor kereste fel a háziorvosát az angliai Wiganben, amikor puffadást tapasztalt. A doki beutalta a helyi kórházba további vizsgálatokra. Amikor az orvosok magas vérszintet észleltek a nő székletében, kolonoszkópiára és biopsziára küldték. Végül 2021 novemberében kiderült, hogy Bianca negyedik stádiumú bélrákban szenved, amely átterjedt a mája mind a nyolc szegmensére. Az orvosok azt is közölték vele, ez az a pont, amikor az élete meghosszabbítása, nem pedig a gyógymód megtalálása a cél.
A fiatal nő ezután két és fél évig szedett egy panitumumab nevű célzott gyógyszert, valamint kemoterápiás kezelést is kapott, mielőtt 2023 májusában eltávolították volna a béldaganatot – a májdaganatok azonban maradtak. Ezt követően 2024 februárjában Bianca felkerült a transzplantációs listára, mielőtt tavaly nyáron sor került volna a májátültetésre: az eredmények pedig minden várakozást felülmúltak.
Négy héten belül már tudtam vezetni és sétáltatni a család kutyáit, tényleg hihetetlen volt. Onnan, hogy azt mondták nekem, csak rövid időm maradt hátra, eljutni odáig, hogy most rákmentes vagyok, a legnagyobb ajándék. Kaptam egy második esélyt az életre
– nyilatkozta Bianca, aki nagyon hálás annak a családnak, amely adományozásra felajánlotta a szerettük máját.
Hiszem, hogy ez egy gyógymód! Nyilván mindig vonakodnak ezt kimondani, de most már rákmentes vagyok
– tette hozzá a fiatal nő, akinek a szavait a Mirror idézte.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre