Részegen tombolt Gyurcsány Ferenc riválisa, riasztották a rendőrséget

Mentő vitte kórházba a DK-s politikust.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.12.03.
Demokratikus Koalíció riválisa Abd El Rahim rendőrség Gyurcsány Ferenc

A rendőrségnek kellett intézkednie a Demokratikus Koalíció józsefvárosi elnökével szemben, aki részegen tombolt egy budapesti társasházban kedd hajnalban – írja beszámolókra hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap információi szerint mentőt hívtak és kórházba szállították Abd El Rahimot, aki Gyurcsány Ferenc egyik kihívójaként akarja megmérettetni magát a DK januári elnökválasztásán.

Karnok Csaba
Gyurcsány Ferenc kihívója miatt riasztották a rendőrséget  (Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország)

A lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt írta, 2024. december 3-án 2 óra 26 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázda módon viselkedik, a bejárati ajtókon dörömböl és azokat rugdossa. A rendőrök a helyszínre mentek, a férfival szemben intézkedtek, majd mentőt hívtak, akik a 30 éves budapesti lakost kórházba vitték.
Hozzátették: „A BRFK VI. kerületi rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást. Annak megállapítása, hogy a férfi fogyasztott-e kábítószert vagy más tudatmódosító szert, a folyamatban lévő eljárás feladata.” 

A rendőrség megjegyezte: gyanúsított egyelőre nincs az ügyben.

Abd El Rahim, becenevén Ali a Partizánnak elmondta, Gyurcsány Ferenc nem találja a választ Magyar Péterre, nincs politikai megújulás, továbbá nagy a párton belüli elégedetlenség, ezért száll versenybe a DK elnöki posztjáért. A Magyar Nemzet emlékeztet: Abd El Rahim az októberi önkormányzati választáson alulmaradt fideszes vetélytársával szemben a VIII. kerületben, így nem került be a képviselő-testületbe.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás