A 40 éves férfi nemrégiben házasodott össze egy 22 éves nővel.
Till Tamás gyilkosa, F. János Budapest egyik külkerületében él a családjával együtt. A férfinak idén szeptemberben volt az esküvője, amikor is egy nála jóval fiatalabb, 22 éves nőt vett feleségül. Az esküvőt egy elegáns kastélyban tartották, az is kiderült a gyilkos férfiról, hogy nem küzd anyagi gondokkal, ugyanis F. János bútorértékesítési céget vezetett, bár ez most már nincs a nevén.
A 40 éves férfi szomszédai is hamar megtudták, hogy F. János gyilkolta meg Till Tamás. Ők megdöbbenve hallották a híreket, de ennek ellenére mégsem lepte meg őket teljesen a férfi szörnyű tette.
„Volt egy bútoripari cége egy Pest vármegyei településen, de már a haverjának a nevén van, ahogy a ház is, amit annak idején árverésen szereztek meg irodaépületként. Lakásokat alakítottak ki, János az újdonsült feleségével él az emeleten. Csakhogy a lakhatási engedélyt végül nem kapták meg rá, így eladni sem fogja tudni. Az elektromos autóját is ettől a haverjától kapta nászajándékba” – mesélte F. János egyik ismerőse.
„A lakókörnyezetében nagyon haragszanak rá. Körbe kamerákat helyezett fel a hatalmas épületére, amik átlátnak a szomszédokhoz is. Lakik egy család mellettük, akiknek két kislányuk van, és ők ezt természetesen nehezményezték. Erre válaszként csak azt felelte nekik, hogy nem nézi őket. A párjával tavaly nyár óta alkotnak egy párt, nemrég pedig össze is házasodtak.
A szomszédoknak pár éve, a bemutatkozás után közölte, hogy gyermekotthonban nőtt fel, ahogy az élettársa is. Állítólag állami gondozásból akartak kivenni gyermeket, hogy neveljék.
A környezetében mindenki csak „bolond Janinak” hívja. Tudálékos, igazi okoskodó, azt hiszi, mindent jobban tud mindenkinél. A másik szomszédjába azért kötött bele, zaklatta őket, hogy az autóikkal ne parkoljanak az utcán.
Döbbenetes belegondolni, hogy az épületben egy mellettük lévő lakásban él két fiatalkorú gyerek is, akiknek valamilyen módon részt vesz a nevelésében
– mondta egy másik ismerős.
F. János állítólag nehezményezi, hogy már a családját is zaklatják, és szerinte mindenki csak „féligazságot” tud. Azonban mégsem akarja a nyilvánosság előtt bevallani, miért végzett kegyetlenül a 11 éves Till Tamással.
Till Tamás 2000 májusában indult el otthonról egy közeli vadasparkba, de soha többé nem ért haza. A 11 éves fiú eltűnése az egész országot megrázta. A fiú maradványait idén találták meg a hatóságok egy bajai háznál, egy melléképület lebetonozott padlója alatt elásva.
Az üggyel kapcsolatban tegnap sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, ahol kiderült, hogy az igazságot egy ma 40 éves budapesti vállalkozó tárta fel a nyomozók előtt. A férfi információi arról szóltak, hogy a 2000-es évek közepén egy idősebb férfi alkalmazott egykori bajai diákokat, akik a helyi gyermekotthonban éltek, és különböző szakmákat tanultak. Azt ott dolgozó gyerekek közül ketten tudtak Till Tamás esetéről.
F. János elmondta a nyomozóknak, hogy a 2000-es évben Baján dolgozott egy akkor 60 éves esztergályos, V. József, aki Pestről költözött Bajára, egy családi házban élt, aminek a hátsó kertjében egy melléképület is volt. Ebben a melléképületben dolgoztak a vállalkozónak, köztük F. János is, aki beszámolt a rendőrségnek arról, hogy a 60 éves vállalkozó, Józsi bácsi, elásatta vele Till Tamás holttestét és a hallgatásáért pénzt ígért.
Azonban ez mind nem volt igaz, ugyanis a férfi később bevallotta a nyomozóknak, hogy ő végzett a 11 éves Till Tamással.
Elmondta, hogy lerángatta a biciklijéről, majd elhívta a tanyára a fiút, ahol összevesztek, majd egy ácskapoccsal addig verte, míg Till Tamás a helyszínen meghalt.
A gyilkosság beismerése után F. János szabadlábon távozhatott, mivel az elkövetés idején 16 éves volt, így 24 év távlatában már elévült az ügy, főként azért, mert F. János nem volt még 18 éves, mikor meggyilkolta Till Tamást.
A mai nap folyamán a Fidesz-frakció közleményt adott ki, hogy törvénymódosítást kezdeményez Till Tamás meggyilkolásával kapcsolatban.
Azt írták, hogy mindenkit joggal háborít fel a Till Tamás meggyilkolásának ügyében fennálló jogi helyzet, mely alapján az elkövető elévülés miatt azért úszhatja meg az emberölés bűncselekményének következményeit, mert tettének idején kiskorú volt. A szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván, ugyanis szembemegy minden jóérzésű ember erkölcsi elvárásával.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre