Szentkirályi Alexandra szerint a főpolgármester Budapest csődköltségvetését terjeszti elő a mai közgyűlésen, ráadásul bejelentette: nem tud, de nem is akar törvényes költségvetést csinálni. A Fidesz-KDNP frakció vezetője szerint a 2025-ös fővárosi költségvetés egyenlő annak a beismerésével, hogy a szivárványkoalíció tönkretette a fővárost.
Az elmúlt öt év legemblematikusabb kérdését tárgyalja ma az új fővárosi közgyűlés, azt, amelyik kapcsán a főpolgármester évről-évre előadta a hattyú halálát. Áldozati pózban a kormányra mutogatott és adósságspirálba vitte Budapestet. Miközben Gyurcsány embereire két kézzel szórta a pénzt, a város utcáin és a lakosságon spórolt. Karácsony Gergely most is eltáncolta az "utolsót", először azzal jött, hogy az aktuális 2025-ös költségvetésben nem számol a törvény szerinti, szegényebb településeknek fizetendő szolidaritási adó befizetésével, majd néhány nap múlva újságírói kérdésre belengették, hogy amúgy csak január másodikáig van pénze a fővárosnak. Bocs...
Óriási vita várható a mai közgyűlésen, az új képviselők a közelmúltban szembesültek ugyanis a korábbi városvezetés gazdálkodásával, amely nyilvánvalóan alapja a jövő évi gazdálkodásnak is. Nagy kérdés, hogy Karácsony el tudja-e fogadtatni az általa elképzelt jövőt anélkül, hogy ne essenek ki újabb csontvázak a szekrényből. Az már most tudható, hogy Szentkirályi Alexandra és a Fidesz-KDNP frakció szerint a Karácsony Gergely-féle jövő évi költségvetéstervezet úgy, ahogy van, beismerése annak, hogy a szivárványkoalíció tönkretette Budapestet, fejőstehénnek nézte a fővárosiakat és valahová elfolyt a pénz. De az anyagból az is kiderül, hogy a főpolgármester valamiért azt gondolja, megúszhatja azt, amit mindenki másnak kötelező teljesíteni. Budapest balliberális főpolgármestere ugyanis azzal haknizik egy hete, hogy belengette: a szegényebb településeknek járó teljes szolidaritási adó megfizetését ,megtagadja.
Karácsony Gergely benyújtotta Budapest csődköltségvetését. A főpolgármester bejelentette, hogy törvényes költségvetést nem tudnak és nem is akarnak csinálni. Annak ellenére, hogy nemrég főpolgármesteri esküt tett arra, Magyarország törvényeit betartja és betartatja. A balliberális városvezetés 5 év alatt eljutott a 200 milliárdos tartaléktól egy tulajdonképpen beismert csődhöz. A kormányzati beruházásokon kívül nagy fővárosi beruházás nem történt, az utak szörnyű állapotban, az utcákon szemét és kosz. Közben pedig milliárdos tételek vándoroltak a Gyurcsány-embereknek, hídpénz-botrány és korrupciótól hemzsegő Városháza tetézte a főváros gondjait. Magyarországon mindenkinek be kell tartani a szabályokat, különben a bíróságon találja magát. Karácsony miért gondolja, hogy ő a törvények fölött áll?
– véleményezte a főváros állapotát Szentkirályi Alexandra, hozzátéve: "A szivárványkoalíció tönkretette Budapestet és ezt most be is ismerték".
Szentkirályi Alexandra videóját itt nézheted meg:
Szentkirályi Alexandra szerint a főpolgármester a költségvetés-tervezetével beismerte, hogy csődbe vitte a várost. Bőven lenne honnan átcsoportosítani pénzeket, hiszen a Karácsony-féle költségvetésből egyértelműen kiderül: a balliberális városvezetés ma is fejőstehénként tekint Budapestre. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint az, hogy most olyan pénzügyi állapotban van a főváros, amilyenben, azért elsősorban Karácsony Gergely és a mellette dolgozó emberek felelősek, nem pedig más.
Abból a beismeréssel is felérő vallomásból, amit Karácsony Gergely a múlt héten tett a költségvetés kapcsán, kiderül, hogy valahol korábban eltűnt a pénz. A költségvetés-tervezet anyagából nyilvánvaló az is, hogy a főpolgármester hivatala nagy energiákat fektetett abba, hogy eldugdossák a sorok közé a számokat, de már azt is beismerték, hogy sürgős hitel nélkül január másodikára elfogy minden pénz a főváros számlájáról
– válaszolta korábban a Metropol kérdésére Szentkirályi Alexandra, aki a szolidaritási adó megtagadása kapcsán rámutatott arra, hogy azok a balliberális képviselők, akik a közgyűlésen megszavazzák Karácsony jogszerűtlen költségvetés-tervezetét, együttműködnek egy törvénytelen állapot létrehozásában.
A morális politikai felelősségük megkérdőjelezhetetlen lesz ebben az esetben. Az mégiscsak nonszensz, hogy valakit az emberek egy felelősségteljes munkára kérnek fel, és utána semmibe veszik a jogszabályokat. Ők azok, akik mindig kimennek Brüsszelbe és siránkoznak, hogy itt nem érvényesül a jogállam, közben pedig megszavaznának egy olyan előterjesztést, amelyben nettó törvénytelenség van
– hangsúlyozta a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője érdeklődésünkre.
Mint megírtuk, Sára Botond, Budapest Főváros főispánja is beszélt a napokban arról, hogy a szabályszerűséget vizsgáló kormányhivatal nem fog asszisztálni Karácsony újabb jogsértő lépéséhez: „Karácsony Gergely arra készül, hogy jogszabálysértő költségvetést fogadtasson el a közgyűléssel, mert nem akarja megfizetni a szegényebb településeknek járó 50 milliárd forintot. Ez nem jelent megoldást a főváros csődközeli helyzetére, sőt maszatolja a problémát, időhúzás, nehezebb helyzetbe hozza a várost. Természetesen a jogszabálysértő döntést meg fogjuk támadni” – hangsúlyozta közösségi oldalán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre