
Horror Debrecenben: saját nappalijában találta holtan barátját egy férfi
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA nyomozók bűnügyi őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
Halálra verte ismerősét egy 41 éves férfi Debrecenben, őrizetbe vették - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a férfi debreceni albérletéből tett bejelentést a rendőrségre hétfőn délelőtt arról, hogy nappalijában holtan találta a barátját.
A rendőrök a szemle során megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.
A nyomozás adatai szerint a bejelentő és a későbbi sértett közösen italozott, majd este a lakásban összevitatták és verekedni kezdtek, a 42 éves férfi pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A nyomozók a 41 éves nyíregyházi lakost előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Vele szemben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága halált okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást - áll a közleményben.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre