
Magyar „Volt egy zápor” Péternek üzent a Nemzeti Ellenállás Mozgalom
„Az ilyen embert hívják ripacsnak.”
A gyászoló Laura megrázó lépésre szánta el magát, miután elvesztette élete szerelmét.
A 33 éves Laura Murphy már alig várta, hogy kimondhassa a boldogító igent, de vőlegénye, Devon O’Grady, aki néhány héttel a nagy nap előtt, munka közben elhunyt. A férfi váratlanul szívrohamot kapott, életét nem tudták megmenteni.
Az ügyvédként dolgozó kanadai nő érthető módon teljesen magába zuhant a történtek hatására. Végül úgy döntött, elutazik a nászútra egyedül is. Utazását dokumentálta is, és rengeteg támogatást kapott az internetezőktől.
Nagyon magányos voltam, mert nem ismertem senkit, aki az én koromban veszítette volna el egy párját. Olyan embereket kellett találnom, akik kapcsolatba tudtam kerülni, mert tudni akartam, hogyan tovább. Azt éreztem, hogy el kell távolodnom a szülővárosomtól és a házunktól, mert csak ültem ott hónapokig, és nem tudtam, mit kezdjek magammal
– vallotta be a fiatal nő, aki európai körútja során pedig több embert is megismert, akik hasonló szörnyűségeken mentek keresztül – írja a Mirror. Bár vannak mélypontjai és sokat sír, erőt ad neki, hogy nincs egyedül, és végre látja, hogy az ilyen traumákat is fel lehet dolgozni.
„Az ilyen embert hívják ripacsnak.”
Erősödik az elveszett földalatti város elmélete.
A történtek megváltoztatták az élethez való hozzáállást.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.