Orbán Viktor: Az Európai Unió helyzete ma jóval súlyosabb, mint 2011-ben volt

Orbán Viktor két órán keresztül válaszolt az újságírói kérdésekre az Európai Parlamentben kedd délután. A magyar kormányfő egy nappal azelőtt állt a kamerák elé, hogy az EP-ben ismertetné a magyar soros elnökség programját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.10.08.
Módosítva: 2024.10.08.
Európai Parlament Orbán Viktor sajtótájékoztató

"Szokásos lökdösődést és csihi-puhit" ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi strasbourgi meghallgatására az Európai Parlamentbe, ahol két órán keresztül állt újságírók rendelkezésére egy nappal az előtt, hogy az EP-ben ismertetné a magyar soros EU-elnökség programját.

HAVASI Bertalan; ORBÁN Viktor; GÁL Kinga
Fotó: Purger Tamás

A kormányfő korábban egy videót is közzétett a Facebookon, amelyben arról szól, hogy Európa súlyos bajoktól szenved, ezek közt a migrációtól és saját gazdasági alulteljesítése miatt is.

A tájékoztatón Orbán Viktor mellett Gál Kinga Fidesz-alelnök és EP-képviselő állt az újságírói érdeklődés középpontjába.

"Azt találtuk ki, hogy miután szerdán a szokásos csihi-puhi és lökdösődés eltereli a figyelmet az EU-s elnökségi programról, ezért hasznos lenne, ha bemutatnánk az EU-s elnökség programját" - vágott mondanivalójába Orbán Viktor.

Ismertette: július 1-től - 2011 után másodszor - az EU soros elnöke Magyarország, ő személyesen második alkalommal vezeti ezt a munkát, és "be van írva a harmadik időpont is" a naptárába.

Az unió helyzete ma szerinte jóval súlyosabb, mint 2011-ben volt:

  • Ukrajnában háború dúl
  • súlyos konfliktusok dúlnak a Közel-Keleten
  • és Afrikában is
  • és minden nemzetközi konfliktus az eszkaláció veszélyével fenyeget
  • a migráció 2015 óta nem látott mértéket öltött
  • a biztonság szétesőben van, most épp a svédek jelentették be, hogy a schengeni szabad mozgásnak vége.

Orbán Viktor azt mondta, az EU sokat veszített versenyképességéből, ezt a Draghi-jelentés is felvonultatta már, és "Macron francia elnök is megmondta, hogy Európa kiszorul a saját piacairól".

Hogy mit javasol Magyarország? "Az EU-nak változnia kell! Az elnökség munkájával ennek a változásnak akarunk a katalizátorai lenni. Problémákat vethetünk fel és tehetünk javaslatot, méretünkből adódóan."

A versenyképességi hátrányban példaként említette az energiaárak magasságát, ehhez pedig kedvezőtlen demográfiai folyamatok társulnak, ennek azonban nem lehet megoldása a migrációs politika.

"Fogadjunk el egy új versenyképességi paktumot" - javasolta. Ezzel elkötelezhetné magát minden európai ország.

Elemei:

  • adminisztratív terhek csökkentése
  • túlszabályozás csökkentése
  • árcsökkentés
  • belső piac megerősítése
  • áruk szabad mozgását megnehezítő intézkedések megszüntetése (itt 10 százaléknyi termelékenység tűnik el jelenleg)
  • tőkepiaci unió
  • konnektivitás: a kínai elektromos autókkal szembeni büntetővám például abszurd. 27 tagállamból 10 támogatta ezt, a lakosság 45 százaléka.

"Egy védővámnak lehet értelme, nem vagyok doktriner. De az milyen abszurd dolog, hogy a védővám, amely arra való, hogy megvédjük az ipart, az ellen az autóipar tiltakozik?" - fejtegette Orbán Viktor.

Kiállt amellett, hogy migrációügyben az EU külső határon kell védekezni, ehhez támogatást kell nyújtani.

"Nem árulok el titkot, mellkasig állok a migrációról szóló viták vérzivatarában, mi kerítést állítottunk, és megállítottuk a migrációt. De próbálkozhatunk ilyen vagy olyan csomagokkal: a varázsszó a külső hot-spot. Amíg nem tudunk egyetérteni abban, hogy aki be akar lépni, annak az ügyét kívül kell elbírálni, nem jutunk előrébb. Magyarországot ma ezért büntetik" - hangoztatta.

Orbán Viktor nem ismer olyan kormányt, amely az ilyen embereket ki tudná tenni az országból: 

"csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be".

Véleménye miatt idiótának vagy gonosznak tartják, de ettől még kitart mellette.

Szerinte az unió menekültügyi rendszere most nem működik, pedig eredménye az antiszemitizmus, a nők elleni erőszak és a homofóbia növekedése.

"Egy nagy döntésre van szükségünk. A magyar javaslat, hogy vezessük be a schengeni csúcstalálkozók rendszerét, rendszeresen üljünk össze, és közösen menedzseljük a schengeni határokat EU-s szinten" - javasolta.

Ezt követően javasolta, hogy folytatódjon az EU balkáni bővítési folyamata, mert 20 éve ígérte meg az EU a Nyugat-Balkánnak, hogy felveszi az unióba. A bővítésnek "érdemalapúnak kell lennie", de "Szerbia nélkül semmilyen bővítés nélkül nem lesz sikeres".

Azt is szorgalmazta, hogy a következő hétéves költségvetés mezőgazdasági iránykijelölését is együtt végezzék el, ebben Magyarország részt kíván venni.

"Ha ezt mind megvalósítjuk, valósággá válik: make Europe great again" - élt Donald Trump korábbi amerikai elnök és mostani republikánus elnökjelölt ismert kampányszlogenjével.

 

Mi történik Európával, ha Donald Trump nyer, avagy Kamala Harris?

Ha Trump nyer, több pezsgő nyílik ki. Két nappal az amerikai elnökválasztás után kerül sor majd a budapesti EU-csúcsra, a legjobb időpont. Mindenki az ízlése szerint választhat, de egyértelmű a különbség. Ha a republikánusok győznek, új fejezet nyílik az unió és az Egyesült Államik viszonyában. Donald Trump megígérte, hogy nem fogja megvárni a beiktatását, hogy kezelje az ukrajnai válságot, nincs erre két-három hónap. Ez azt jelenti, hogy először intellektuális, majd stratégiai, végül a cselekvés szintjén is lépni kell.

Mi a véleménye az iménti bekiabálásos akcióról, amelyet a DK hajthatott végre?

Ha valaki magyar miniszterelnök, akkor ilyenek a mindennapjai, ettől érezzük magunkat otthon itt.

Az elmúlt két évben Magyarország folyamatosan blokkolta, lassította az ukrán kérdés tárgyalását az EU-ban, a támogatást. A jövő héten kölcsönt adna az EU, miért nem támogatják? Miért teszik ezt? Ezzel Putyint támogatják! Mit tesz ezzel az elnöksége során?

A magyar elnökségnek nem része az oroszok támadása, teljes mértékben abszurditás. A NATO messze erősebb, mint Ukrajna, mi a NATO tagja vagyunk. Szeretném emlékeztetni, hogy a valaha volt legnagyobb humanitárius programot indítottuk az ukrán menekülteknek Magyarországon, semmilyen előfeltételt nem támasztottunk, mindenki minden segítséget megkapott, most is tízezrek élnek a menekültek közül Magyarországon, ukrán nyelvű oktatást kapnak akkor is, ha magyar nyelvű nincs Ukrajnában. A fegyverkezést tekintve eltér a véleményünk az EU-tagállamok többségétől. Ukrajna nem tud háborút nyerni a hadszíntéren, ezért kommunikálni kell, tárgyalni, és tűzszünetet elérni. Hadszíntéren nem eldönthető ez a háború. Az eredmény minősíti a politikát, és ami történik, az veszteség, veszteség, veszteség. Ha győzni akarnak, nem lehet egy rossz stratégia mentén elérni. Ami még fontos: az EU-ban bűnnek van tekintve a kommunikáció a háborúban. Hogy nem volt kommunikáció a háborúban, olyan Hitler idején volt utoljára. Szerintünk irracionális, hogy nincs kommunikáció. Még több államot kell találni ahhoz, hogy elérjük a tűzszünetet.

A következő napokban lesz-e egyetértés bárkivel a politikájukban?

A folyamat nem most kezdődött, és nem két nap alatt ér véget. Van egy európai elit, ami áll a baloldalból, a liberálisokból és a magát mainstreamnek nevező jobbközépből. Az emberek viszont egyre inkább elégedetlenek, az elitet egy protestgyűrű veszi körül. Az emberek nem értenek egyet a migrációs politikával, a gazdaságpolitikával, ezért megjelennek új pártok, új szereplők, egyre nagyobb súllyal. Ha nem változtat az elit, kisebbségbe fog majd kerülni. Mi és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) felismertük ezt. Én értem, hogy mindenki ideges, de amikor kurzust kell váltani, az ilyen. Nyugalmat javaslok, legyünk észszerűek, ne kirekesszük a patriótákat, hanem vonjuk be! 34 éve vagyok képviselő. A magyar parlamentben olyan még nem fordult elő, hogy bekerül egy ellenzéki párt, és nem kap az ellenzék bizottsági vezetői szerepeket. Nagy változásokat kell együtt elérnünk, ezért le kell higgadni. Nem a pozíciókról van szó, hanem egy általános hozzáállásról.

Ön a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök. Ha nézi az Európai Tanács honlapját, Magyarország 95 százalékban támogatta az ott született jogszabályokat. Ön is része az elitnek? Hogyan lehetne öntől elvárni a változást?

Az alapszerződésben meg van határozva, hogy pozitív hozzáállás kell, dialógus. Tudni kell, hogy vannak változások. Az EU-s kultúrában vannak változások. 2015-ben kezdődtek el: a migráció, amely óriási pofon volt az európai egység kérdésének, rámutatott arra, hogy hogyan gondolkodsz a közösségedről, a külföldiekről. Rámutatott arra, hogy oly sok mindenben különbözünk egymástól. Itt a nagyfiúk döntötték el, hogy egységes migrációs politikára van szükség. Mi ezt nem akartuk, ezért most 200 millió eurós büntetésre vagyunk kötelezve? A másik ilyen kérdés a brexit volt, ami mindent megváltoztatott. A belső egyensúly bomlott meg. A britek tagsága alatt nem volt kérdés a jogállamiság, kilépésükkel a V4 egyedül maradt, az egyensúlytalan helyzet pedig egyre több konfrontációhoz vezetett. Akik egy központosított EU-t akartak, megkerülték a jogokat vagy elvették, és odaadták a brüsszeli buboréknak. Manapság nehéz időket élünk, központosító javaslatok érkeznek, amelyek nekünk nem tetszenek.

A spanyol VOX sok pénzt kapott a magyar MBH-tól kölcsönbe. Milyen feltételekkel adták ezt a pénzt?

Magyarországon ha valaki politikussá válik, döntenie kell, hogy a politikával vagy az üzlettel foglalkozik. Amennyire én követni tudtam más ország rendszereit, voltak országok, amelyekben a kampányra kölcsönt vettek fel. Magyarországon a pártok az államtól kapnak költségvetési pénzt. Más országokban bizonyos pártok nem kapnak kölcsönt. Ez így méltányos? Ha valaki Magyarországra érkezik, és kölcsönt akar felvenni, a magyar kormánynak erre nem lesz ráhatása. Azt tudom javasolni, ismerje meg a szigorú magyar szabályozást!

 

Hogyan illeszkedik az 1956-os egységtörekvés a mostani "aláásáshoz", amelyet a közös döntések mentén végez?

Az egység sokféleségben is felfogható. Sehol sincs leírva, hogy én befogjam a számat! Én nem a globalista elitet képviselem, két lábbal állok a talajon, nemzeti érdekeket képviselek, olyanokkal keresem a szövetséget, akik nemzeti érdekeket keresnek, ilyen alapon kell tudni szót érteni.

Az ukrán háborúval kapcsolatban hogyan fordítaná le a tűzszünet célját? Jó megoldás lenne a pénztámogatást felfüggeszteni Ukrajnának?

Voltam Moszkvában, Kijevben, aztán Donald Trumppal is találkoztam. Ezt követően jelentést tettem európai vezetőknek. Végül írtam egy összegzést arról is, hogy mit lehetne tenni. Ez ki is szivárgott. Meg vagyok győződve arról, hogy ezek jó javaslatok voltak, minden ment tovább úgy, ahogy addig ment. Hogy mit kellene tenni? Mind a két vezetőnek, az orosznak és az ukránnak is szilárd meggyőződése, hogy az idő nekik dolgozik. Harcolni akarnak. Én most nem arra koncentrálok, hogy nekik mi a jó, hanem hogy Európának. Nekünk az az érdekünk, hogy tűzszünet legyen. Olyan környezetet kell teremteni a két ország körül, amely a tűzszünet felé tereli őket. A két háborúzó felet egy tűzszünet felé kell elvinni. A világ nagy része most békepárti, Európa nagy része pedig háborúpárti, de legyünk megengedőbbek, egy hosszabb úton jutna el a békéig. A földgolyó többségi véleménye a béke. Az én béketárgyalásaim előtt itt erről beszélni tabu volt, Putyin falovának neveztek. De most legalább már beszélni lehet a békéről, ezt látom. Folyamatosan meg kell győzni államokat, hogy legyen a béke barátainak platformján.

Kell adni pénzt Ukrajnának, amíg elő nem áll ez a helyzet?

Ez legyen a nemzeti kormányok döntése.

Jól ismert tény, hogy ön egyféle ikon, példakép Geert Wilders holland pártelnök úr előtt.

Számára kitartást kívánok. Én nem vagyok példakép, ikon. Én egy nemzeti, vidéki fickó vagyok, ami engem érdekel, hogy szolgálni tudjam a nemzetemet. A liberálisok tették velem, hogy ennyire fel vagyok kapva. A Patriótáknak sem akarok az elnöke lenni, én egyszerűen Magyarországot szeretném szolgálni, de most azt nem tehetem anélkül, hogy ne lennék nemzetközi kereszttűzben, ahová Soros György tett engem. Köszönöm a hollandok bátorságát, hogy mertek a fősodor ellen szavazni. Nagyra értékelem, hogy szavaztak a migráció ellen. Geert Wilders jól csinálja, de vannak következményei, a rendőrségnek kell őrizni az életét. Ilyen világban élünk, rátermett embernek tartom.

Átengedné-e Ukrajna területének egy részét átadni Oroszországnak életek megmentése érdekében?

Az én pártom a szabadságharcosok pártja. A harc a vérünkben van. Egy. Kettő: az oroszok többször megszálltak bennünket, tudjuk, mikor kell tárgyalni, mikor nem. Együttérzünk ukrán barátainkkal, nehéz megfelelő politikát követni, nem könnyű a szegény ukránoknak. De Magyarország tagja a NATO-nak hála Istennek. Hosszú éveken át mi voltunk a pufferzóna, de ma már a NATO békét adó kikötőjében állunk. Nem feladatunk találgatni, mi lenne, ha nem így lenne. Együttérzek Ukrajnával.

Milyen a kapcsolata Európa legfontosabb országainak vezetőivel?

Ha akkora országot vezetsz, mint az enyém, a teljesítménye akkora, amekkora, az sem jelent feladatot, hogy megszámláljuk a hadsereg tagjait, az első dolog, amit csinálsz, hogy elmész a nagyokhoz, és megkérdezed, van-e ötlet, gondolat, javaslat. Feltártam, hogy mik az elvárások. Van egy elméletem az EU problémájáról: az intézmények az egyetlen fontos dolgok a politikában. Ha egy intézménybe beüt a ménkű, akkor döntésekre van szükség. Nem kell félni az erős vezetőktől, meg fognak bukni majd, én is buktam már meg. A buborékkultúra, a bürokraták - ez a rossz hozzáállás, erős vezetőkre volna szükség. Nem vagyok bátrabb, mint a nagy EU-országok vezetői, de stabil többség van mögöttünk, a kormány mögött. Lehetnének másutt is erős vezetők. Erős vezetőnek lenni nagyon nehéz, ez a demokrácia számára egy kihívás, de erre nincs megoldás. Legyen erős többség otthon, én ezt mondom.

Fel kell-e függeszteni egy képviselő mentelmi jogát, ha bűncselekményt követ el? Manfred Weber kikerülte Magyar Péter mentelmijog-ügyét.

A mentelmi jog intézménye jó, szükség van rá. Nem nekem kell megítélnem azt, hogy valakit azért fosztanának meg a mentelmi jogától, mert távol akarják tartani a munkájától, vagy másért.

Ön azt mondta, Brüsszelt el kell foglalnunk, visszaadni a népnek - mire gondolt? Milyen változásokat szeretne?

Azért volt szükség ilyen mondatokra, mert a hozzánk hasonló erőkre EU-ellenesekként gondolnak. Nekünk nem áll szándékunkban kilépni, fenn kell tartani az EU-t, szeretnénk megváltoztatni, megmenteni, nem szétverni. Mi európai patrióták vagyunk, az EU-elnökség kapcsán a programunk is erről szól, egyensúly kell a föderalista és a szuverenista irány között. A programunk ismert versenyképességi és migrációs téren is.

Egyre több európai sajtótermék bírálja Mario Draghi versenyképességi jelentését; hogyan lesznek szövetségesei így?

Ha a Draghi-jelentésről kell szólni, két fejezetről kell beszélni: a diagnózissal egyetértünk, a megoldási receptről viszont sokat kell beszélgetni még. Ha én jól értem, Draghi tanulmányában ugyanaz a filozófia köszön vissza, mint amit mi mondunk, gazdasági semlegesség kell. Meg kell határozni az érdekeket, és azokat követni. Ez egy jó alap. Konkrét intézkedések? Az egy más kérdés. Emmanuel Macron stratégiai autonómiát akar, de ha nincs semlegesség, nincs értelme stratégiai autonómiáról sem beszélni. Európának a saját érdekét kell követnie, nem az USA-ét, Oroszországét vagy Kínáét.

Magyarország holland zöldpárti jelentéstevőjétől mit vár?

Az Európai Bizottság soha nem kezdeményezett jogi eljárást Magyarország ellen, csak az EP, amely politikai testület. De például a Patrióták sem fognak.

Mi a szerepe Magyarországnak a béke barátai kezdeményezésben?

Talán már mindannyian hallottak erről. Az ENSZ közelmúltbeli közgyűlése kapcsán létrejött ez a platform, 13 ország vezetésével, 3 országot hívtak meg Európából, Svájcot, Franciaországot és minket, mert miénk volt az ötlet.

Távol akarnak maradni a migrációs döntéstől?

Ellenállunk. Előbb-utóbb kell találni egy kivezető utat a helyzetből. Csak és kizárólag a kimaradás marad a végrehajtásból ahelyett, hogy valamilyen aknamezőre tévednénk. Mindig lesznek olyan országok, amelyek nem értenek egyet, és elvárják tőlük, hogy teljesítsék, végrehajtsák a döntéseket. Örültem, hogy a hollandok felvetették a távolmaradási kérést. Mi csatlakoztunk. Az EU-ügyi miniszterünk elküldte a kérést a kimaradásra. Jussunk el egy közös döntéshez!

Hol tartanak az egyeztetések a gigabírsággal kapcsolatban?

Elakadtak.

Hétvégén Olaszországban járt a Liga párt nagygyűlésén, ott beszélt arról, hogy a kormány Brüsszelbe szállít migránsokat. Mikor indulnak ezek a járatok?

Nincs olyan messze az a rendelt idő. Meg fog történni. Természetesen tiszteletben tartjuk a jogszabályokat. Ha valaki Brüsszelbe szeretne eljutni, mi segítünk nekik eljutni oda.

Hogyan érzi az EU-ban magát? Elszigeteltnek?

Elszigetelni lenni az EU-ban lehetetlenség. Ilyen csak baloldali álmokban lehetséges. Wolfgang Schüssellel is megpróbálták, aki az FPÖ-vel kötött koalíciót Ausztriában. Nem lehetséges elszigetelődni. Nagy kihívást jelent egy folyamat elején, de az embernek vannak vén, öreg róka vezető barátai, akikkel beszélni tud, hogy milyen karaktere legyen az EU-s elnökségnek. Bürokrata? Toljuk a papírokat? Semmi probléma nem lenne vele, persze nem becsülném alá az ilyen elnökségek fontosságát, de most más a helyzet, nem elegendő. Ezt az elnökséget - úgy döntöttem - egy politikus elnökségnek fogom gondolni, politikai tartalmat adok neki. Levettem az európai sapkámat és felvettem a magyart. Szerettük volna a magyar elnökséget nem bürokratikus, jogszabályi folyamatként végrehajtani. Például segíteni szeretnénk Romániának és Bulgáriának is bejutni a schengeni övezetbe. Úgy, hogy közben nem sértünk meg szabályokat. Nem könnyű, de azt hiszem, én még a vonalon belül maradtam.

Minek kell történnie ahhoz, hogy változtasson konfrontatív hozzáállán?

Szerintem barátságos az álláspontunk az EU felé. Nem kell mindenkinek befognia a száját. Európa nem Brüsszelben van vagy Strasbourgban, hanem Rómában, Bécsben, Budapesten. Németek, osztrákok, magyarok - őket kell képviselnünk.

Ha december végéig nincs megállapodás a kondicionalitási eljárásban, 1,1 milliárd eurónyi pénzt veszítenek. Van esély még megállapodni? Visszakerülnek az Erasmus-programba?

Van esély, az A-terv a megállapodás, van 12 milliárdos összeg a számlánkon, amit le tudunk hívni az EU-ból. Az Erasmus-program ügye egy másik kérdés. Abból kizárták a magyar diákokat, a Horizonból a kutatókat. Az Erasmus helyére más program lépett, és működik, úgy, mint az Erasmus. A Horizonhoz hasonlót is létrehoztunk. Van saját pénzünk a programra, és be is jött a program. Észszerű kiadás segíteni magyar diákokat ösztöndíjjal. Nyilván jobb lenne, ha európai pénzből finanszíroznánk, de nem szeretnénk feladni fontos értékeket. Sima zsarolás ez az ügy. Szégyenteljes.

Hogyan írná le a kapcsolatát az orosz elnökkel?

Ő az orosz elnök, én meg a magyar miniszterelnök vagyok.

Az EU hogyan értse azt, hogy az ön külügyminisztere gáztárgyalásokon vesz részt Szentpéterváron?

Transzparensek vagyunk. Ahol nincs szankció, ott együttműködünk, nem vetünk ennek véget. Közben nyugati országok a háború kezdete óta 8,5 milliárd dollár értékben vettek energiahordozót Oroszországtól. A kritika sima kétszínűség. Nem korrekt, ne kritizálják Magyarországot!

A Magyar Hang szerint volt egy olyan kormánytervezet, amely szerint Vitnyéden menekülttábort hoztak volna létre. Mi lett ennek a sorsa? Ez lett volna a megállapodás része az EU-val?

Vitnyéden nem lesz menekülttábor sem, de egyelőre sehol sem. A migrációs paktum azt irányozza elő, hogy 8000 migránsférőhelyet kell létrehozni. Nekünk meg az olaszoknak kell ilyen sokat. Mi nem akarunk migránstáborokat létrehozni. Megnyugodhat minden magyar.

A szerb csoport egy vajdasági magyar helyett egy görög vezetésével dolgozik az Európai Parlamentben, mit gondol erről?

A határon túli kisebbségek vezetői tudnak segíteni, Ukrajnában és Szerbiában is van olyan személy, akiket delegáltunk az EP-be. Nagyon nehéz megérteni a balkáni bővítést, az ott élők helyzetét. Kérem, hogy az említett két személyt támogassák az Európai Parlamentben! A görög illető biztosan megérdemelte a bizalmat.

Rögtön az esemény elején megzavarták a sajtótájékoztatót. Egy férfi berohant és azt kérdezte: „Mennyiért árulta el a hazát, Miniszterelnök Úr?”. Mint kiderült, a már kötcsei pikniken is botrányt okozó Gyekiczki Márton, a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének tagja, érdi önkormányzati képviselő volt ez a férfi.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás