Budapest: amíg a baloldalon marakodnak, a Fidesz a főváros legégetőbb problémáinak megoldására tesz javaslatot

Karácsony Gergely átmentette korábbi főpolgármester-helyettesét, Kiss Ambrust, miután Magyar Péter kijelentette: nem szavazzák meg Gyurcsány emberét. A DK pártelnöke csípősen beszólt neki. Míg a baloldalon marakodnak, Szentkirályi Alexandra konkrét javaslatokkal állt elő a város legégetőbb problémáinak megoldására, amiket az első közgyűlésen be is terjesztenek.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.10.02. 05:00
Módosítva: 2024.10.02. 12:10
Karácsony Gergely hajléktalanság köztisztaság Szentkirályi Alexandra Budapest

Míg Karácsony Gergely és a baloldal új messiása, a többször hazugságon kapott Magyar Péter a pozíciókon hadakozik, addig Szentkirályi Alexandra máris előrukkolt a Fidesz–KDNP első három javaslatával. Mutatjuk milyen irányba változhat Budapest!

budapest
Budapest: Szentkirályi Alexandra azonnal terítette kártyáit,  az első három javaslattal máris előrukkolt Fotó: Kurucz Árpád

Mint ismert, az új fővárosi közgyűlést 32 képviselő és a főpolgármester alkotja majd, megbízatásuk 2024. október 1-jétől hatályos. Az alakuló ülés most csütörtökön várható, ezt követően hozhatnak már döntéseket is az új városvezetők, persze, ha tudnak. Egyelőre azonban még mindig csak a pozíciókon és a hatalmi leosztáson marakodnak a baloldalon. Szentkirályi Alexandra közben már elő is állt a rendről és a biztonságról, a hajléktalanok ügyével foglalkozó, valamint a köztisztaságról szóló javaslatokkal. Szerinte ezek Budapest legégetőbb problémái, ezért az elsők között kell tárgyalnia róla az új közgyűlésnek. 

Láthatóan a budapestiek magukra vannak hagyva, miközben a szivárványkoalíció mindennapjai munka helyett háttéralkukról és pozícióharcokról szólnak. Ránk viszont számíthatnak, mi azért dolgozunk, hogy Budapest a benne élőkről, rólunk és a közös dolgainkról szóljon

– jelentette be közösségi oldalán a Fidesz budapesti elnöke. 

 

Budapest: első javaslatok a legégetőbb problémák felszámolásához

 

1. Rend és biztonság
 

20210812_Ors_Vezer_tere_rendori_razzia_012_KB_Metropol
Az együttélés szabályai mindenkire vonatkoznak, és azt be is kell tartatni Fotó: Metropol

Mint Szentkirályi már a kampányában ismertette, 2018-ban több mint 22 500 óra, 2019-ben mintegy 37 000 óra közös járőrszolgálatot teljesített a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) és a BRFK. Ezt Karácsonyék 2022 órára –  azaz majdnem a huszadára – csökkentették. Szerinte ennek a biztonságunkra, a város rendezettségére gyakorolt hatását mindannyian érezhetjük.

Javasoljuk, hogy a fővárosi rendészek és a rendőrség közös járőrözését növeljék a korábbi szintre, sőt a kiemelt pontokon teremtsék meg a 24 órás jelenlét lehetőségét. Vizsgálják meg, milyen jogkörökre és személyi állomány fejlesztésre van szükség, hogy Budapest utcái – különös tekintettel az aluljárókra – rendezettebbek és biztonságosabbak lehessenek

– fogalmazott.

2. Hajléktalanság ügye

„Karácsony helyettese (Kiss Ambrus – a szerk.) egy interjúban szólta el magát, miszerint a fővárosi önkormányzatnak fogalma sincs, hány ember él hajléktalanságban Budapesten – emlékeztetett Szentkirályi –, miközben a probléma akkorára nőtt, hogy mára nincs olyan kerülete a fővárosnak, ahol ne lenne bárki számára érzékelhető”

Ez az ellátatlan pár egész nyáron a Teleki téren élt, emberhez méltatlan körülmények között. Ettől ők is, a városlakók is szenvednek, valamit végre tenni kéne  Fotó: Metropol


Ezért a Fidesz–KDNP javasolja, hogy haladéktalanul mérjék fel a hajléktalanságban élő emberek helyzetét. Vegyék számba, hány hajléktalan él az utcán és a főváros készítsen sürgős intézkedési tervet az ellátórendszer megerősítésére. Vonja be a témában érintett civil és segítő szervezeteket, egyházakat, hajléktalanszállókat és nappali melegedőket, hogy vissza tudják szorítani a közterületet életvitelszerűen használók számát. Ez ugyanis sem nekik, sem a városlakóknak nem jó.

3. Köztisztaság és városkép

„Hiába vagyunk Európa és világ egyik legszebb városa, ha a közterületeken szemétben kell gázolnunk. Karácsony Gergely szereltesse vissza mind a 3000 kukát, amit 4 éve távolítottak el! Budapest gyönyörű utcái és terei nem úszhatnak a szemétben!” – fogalmazta meg a városlakók igényét Szentkirályi Alexandra.
 

A Metropol számolt be elsőként róla, hogy Karácsony Gergely leszereltetett 3000 köztéri kukát Budapesten, spórolásra hivatkozva. Sok haszna a döntésnek nem volt, azonban negatív következménye annál inkább Fotó: Metropol

Az egyik szégyenfoltja volt a városnak a Rákóczi tér, ahol 4,5 évig áldatlan állapotok uralkodtak, a helyzetet csak választások előtt rendezték Karácsonyék... 

Erről készült videónkat itt nézheted meg:
 

 

Karácsony és Magyar még mindig a hatalomért és a pozíciókért harcol

Ahelyett, hogy a budapestiek javára előterjesztéseken dolgoznának, Karácsony Gergely és a baloldali Tisza Párt elnöke még mindig egymással harcol. Legutóbb Karácsony Gergely borította a bilit, hosszú némaság után nyilatkozott, de abban nem volt köszönet. Legalábbis Magyar Péternek biztosan nem. Elmondta ugyanis, hogy nem fog főpolgármester-helyettest jelölni a kialakult helyzet miatt, miután a Tisza egy helyettest támogat kizárólag, az pedig Vitézy Dávid. Karácsony viszont csak akkor támogatná Vitézyt, ha korábbi helyettese, Kiss Ambrus továbbra is a helyén maradhatna. Ezt viszont a többség nem szavazná meg, ezért a főpolgármester úgy játszotta ki a patthelyzetet, hogy csaknem valamennyi eddigi jogkörével felruházva, utolsó napján kinevezte Kisst a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójának. 

Nem véletlen, hogy Karácsony ragaszkodik Kiss Ambrushoz, aki az egyik kulcsembere. Az átmentett helyettes eredetileg Gyurcsány Ferenc embere, régi baloldali arc. 2002-től a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban dolgozott, majd miniszteri tanácsadó és kabinetvezető lett a Miniszterelnöki Hivatalban. 2009 áprilisától a Bajnai-kormány társadalompolitikai szakállamtitkára volt, a fővárosban Karácsony mellett tűnt ki és gyakorlatilag minden átfutott a kezén. Rossznyelvek szerint nála van a főváros kasszakulcsa.

 Gyurcsány azonnal reagált Kiss esetleges kirúgására. Mint fogalmazott: Karácsony „embereit most kirugdalni egymás után”, csak azért, mert „szolgálták az elmúlt 5 évben a várost, az nincsen rendben”.

Arról erősen megoszlanak a vélemények, kit, kiket szolgált Ambrus és baloldali társai, de az tény, hogy Karácsony most azzal van elfoglalva, hogyan mentse át a Gyurcsány-fiókákat – miközben egy döntésképtelen közgyűléssel kell péntektől szembenéznie. 

 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás