„Magyar Péter nem az, akinek látszik” – kitálalt a volt barátnő

Megtörte a csendet Vogel Evelin, Magyar Péter egykori barátnője. Az Indexnek adott exkluzív interjúban arról is beszél a fiatal nő, hogy volt olyan pillanat, amikor félt Magyar Pétertől.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.25.
Módosítva: 2024.09.25.
Magyar Péter interjú Vogel Evelin vallomás

50 perces videóinterjúban beszél arról Vogel Evelin, hogy milyen volt a kapcsolata Magyar Péterrel. Az egykori barátnő által elmondottak sok esetben összecsengenek azokkal a vádakkal, amiket Varga Judit – Magyar Péter exfelesége – fogalmazott meg korábban Hajdú Péter műsorában. 

Magyar Péter Tatabányán (7)
Egykori szerelme azt állítja Magyar Péterről, hogy valójában nem az, akinek látszik 
Fotó: Flajsz Peter/24 Óra

Az Index azt írja, hogy Vogel Evelin kereste meg a hírportált azzal, hogy meséljen a Magyar Péterrel folytatott viharos kapcsolatáról. A fiatal nő azzal indokolta döntését, hogy felelősséget érez mindazokért, akiket ő beszélt rá arra, hogy álljanak be Magyar mögé. 

Vogel Evelin azzal kezdte, hogy Magyar Péterrel még akkor ismerkedtek meg, amikor a baloldali politikus együtt volt Varga Judittal. Bár hosszú évekig nem beszéltek, Magyar 2023-ban ráírt a nőre, hogy nincs-e kedve meginni vele egy fröccsöt. Ebből aztán párkapcsolat lett, aminek pár hónap után vége is szakadt, de Magyar Péter nem hagyta és októberben megkérte a nő kezét, amire Vogel nemet mondott.

Magyar Pétert a bosszú motiválta

Ezután a következő év februárjában találkoztak újra, amikor Magyar Péter a nyilvánosság elé állt. Vogel Evelin azt mondta a portálnak, hogy szerinte egykori kedvese azért adott interjút a Partizánnak, mert nem maradt veszítenivalója – írja a Ripost

Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott

– fogalmazott Vogel Evelin, aki szerint Magyart a bosszú motiválta. Vogel Evelin beszélt arról a vállalkozóról is, akit ő mutatott be Magyarnak Péternek, és aki a párt pénztárnokaként dolgozik. Ő az egyik személy, akire máig hallgat Magyar.

Péter legszívesebben csak saját magára hallgat, de ha nagyon muszáj, akkor Márkra

 – válaszolta Evelin az Index azon kérdésére, hogy ki az most a pártjukban, aki hatással lehet Magyar Péterre. Hozzátette, a párt pénztárnokaként dolgozó vállalkozó lehet még az a személy, aki befolyásolni tudja a pártelnököt. 

Mindenki hülye, mindenki agyhalott

Az év eleji kampányidőszakról is mesélt Vogel Evelin. A feszült időszakra úgy emlékszik, hogy ő volt az, akin csapódott Magyar Péter dühe és elégedetlensége. Hozzátette:

„nehéz eset volt, és amit mondott, a visszajelzései negatívak voltak, mindenki, aki neki dolgozik, rossz, rosszul végzi a dolgát, mindenki hülyehttps://ripost.hu/politik/2024/07/folyamatosan-alazza-a-noket-magyar-peter, mindenki agyhalott. Nagyon sokszor ezt mondta, és valójában az én munkámat is leszarozta.”

Evelin emlékei szerint akkoriban romlott el a viszonyuk, és ezért nem is kísérte el párját az országjáró körútra. Ennek apropóján egy veszekedésüket is felidézte a pártelnök volt kedvese, és elmesélte, hogy míg gyermeke az autóban ült, Péterrel a kocsi mellett összeszólalkoztak, és a férfi egyre agresszívabban viselkedett.

Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán és közben közeledni felém, hogy – nem szeretném túldramatizálni a helyzetet, de – ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem. És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára. És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír

– emlékezett vissza Vogel Evelin, aki akkor kételkedni kezdett, hogy folytassa-e a kapcsolatát Magyarral. „Ez volt az a pont, amikor elgondolkodtam, mi az, amit én áldozok fel, és miért áldozom fel. Mi a cél valójában? Ha az egyetlen cél ebben az egészben az, hogy Péter bosszúját támogassam, hogy Péter fényre lépését támogassam, hogy ő végre valaki lehessen, akkor én nem szeretnék több áldozatot hozni, köszönöm szépen” – fogalmazott a politikus volt barátnője.

Vogel számára az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Magyar Péter a választások előtt pár nappal azt mondta neki, hogy nem bánja, ha együtt maradnak, de szakíthatnak is, mivel ő ebben a pozícióban minden nőt megkaphat Magyarországon. A fiatal nő a szakítás mellett döntött, Magyar ennek ellenére arra kérte őt, hogy a választásokig csináljon úgy, mintha együtt lennének. 

Az emberek nem jól látják, hogy kicsoda Magyar Péter

Korábbi kedvese szerint az emberek nem jól látják, kicsoda Magyar, „mert ő nem az, akinek látszik”. Arra, hogy akkor kicsoda Magyar Péter valójában, a nő csak annyit mondott:

„Erre a kérdésre azt hiszem, nem is merek válaszolni.”

Végezetül megkérdezték Vogel Evelint, mit gondol, hogyan fogadja Magyar Péter exbarátnője nyilvánosság elé lépését.

Nagyon mérges lesz, dühös. De azt fogja mondani, hogy ő erre számított, sőt talán azt is, hogy ez a Fidesz műve, mert nyilván mindenre ez a válasza. És hogy velem mit fog csinálni, azt nem tudom, de remélem, a családomat nem bántja. Nem mondom azt, hogy bármire képes, de sok mindenre képes.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás