Így látja a letartóztatott óbudai alpolgármester

Tovább gyűrűzik Karácsony Gergely barátainak botránya.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.04.
Módosítva: 2024.09.04.
Czeglédy Gergő kiss lászló Óbuda

Sok érdekes dologra fény derült Czeglédy Gergő letartóztatott óbudai alpolgármester Magyar Nemzet által megismert vallomásából. Például, hogy személyesen ismeri a korrupciós botrány több érintettjét, de szóba került a Kiss Lászlót elsőként lebuktató titokzatos feljelentő, valamint egy bizalmas találkozó is, amit a baloldal fontos háttérembere hozott össze. Az érintettek nagy része Karácsony Gergely politikai szövetségese.

Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss László óbudai polgármester (Fotó: Metropol)

Korábban már kiderült, hogy a hatóságot nagy mértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”. Mindezek az információk lendületet adtak az eljárásnak, de Kiss meggyanúsításához közeli bizalmasának feltáró vallomás is kellett.

Idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztül a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután a Magyar Nemzet információi szerint beszélni kezdtek.

Júniusban a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják a gyanúsítást és ártatlannak vallják magukat ugyanúgy, ahogy P. Gábor is.

Czeglédy Gergő alpolgármester és Kiss László, Óbuda polgármestere (Fotó: obuda.hu)

Százmilliós kenőpénz

Czeglédy Gergő a letartóztatásáról döntő nyomozási bíró előtt is arról beszélt még júniusban, hogy neki nincs köze a terhére rótt bűncselekményhez. Pedig a gyanú súlyos és százmilliós korrupcióspénz átvételéről szól: az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleményéből kiderül, hogy a megalapozott gyanú szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában – állítja az ügyészség.

Czeglédy mindent tagad

Nos, Czeglédy mindezeket tagadta a nyomozási bíró előtt tett vallomásában. Az alpolgármester arról ugyanakkor beszélt, hogy több embert is ismer azok közül, akik rajta kívül szintén az ügy szereplői (Kiss László ebben az időpontban még nem volt gyanúsított).
Szót ejtett például arról, hogy még az MSZP-ben ismerte meg a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, valamint Kiss László bizalmasát, F. Lászlót is.

Czeglédy vallomásából kiderül, hogy a gyanú szerint P. Gábor hozta össze azzal a férfival, aki végül ellene vallott és akire nagy valószínűséggel az ügyészség fentebb említett közleménye is utal:

„A találkozót P. Gábor kezdeményezte … úr kérésére. Távolságtartással és kellő tisztelettel beszéltem vele. Viszont rosszul emlékszik … úr nagyon sok mindenre és hamisan vádol engem. Először is hárman voltunk azon a találkozón mindösszesen, a tudata itt már meghasadt neki. A témája a beszélgetésnek az volt, hogy sérelmezte, hogy az önkormányzat rendeletben adót emelt, amely sértette a gazdasági érdekeit, tekintettel arra, hogy a képviselő-testület megemelte az óriásplakátokra kivetett adót és drasztikusan megemelte a közterület-használati díjat is. Hangsúlyozom, hogy drasztikusan emeltük meg ezeket a díjakat. A találkozón előadta, hogy ez számára kigazdálkodhatatlan, és ha ez így marad, akkor neki be kell szednie ezeket a felületeket. Ez volt a beszélgetés tárgya, de nem maradtunk semmiben, meghallgattam a kéréseit”
– vallotta Czeglédy, aki tagadta, hogy ezen a találkozón bármilyen törvénytelenség elhangzott, illetve, hogy bárkit is jogtalan előnyhöz juttatott és mindezekért százmilliós összeget vett volna át.

Kipakolt az egyik „postás”

Az MSZP-s alpolgármester Kiss meggyanúsítása előtt hónapokkal kitért arra is vallomásában, hogy a Magyar Nemzet által már többször említett titokzatos feljelentő vallomásában a polgármester neve is elhangzott:

„K. [a feljelentő] azt állítja, hogy Kiss Lászlónak kellett fizetni, ez nem történik meg. Az …. ügyvezetője azt állítja, hogy K.-nak adott pénzt. A láncból levezetnek egy P. Gábort, egy F. Lászlót és később K. Dánielt. Mind a P. Gábor tagadja, mind a F. László tagadja és a K. Dániel is tagadja. Tehát egy ötelemes láncban, amelynek elején ott van … úr, a végén vélelmezetten ott lennék én, közöttünk ott van négy ember, amiből mind mást mond”. Czeglédy ezt a négy személyt (a feljelentőt, K. Dánielt, P. Gábort és F. Lászlót) egyszerűen csak „postásnak” nevezi, utalva feltételezhetően arra, hogy rajtuk keresztül áramlott az információ és a pénz is, a Magyar Nemzet hangsúlyozza, a gyanú szerint, amit az alpolgármester, a polgármester és P. Gábor is határozottan visszautasít.

A Magyar Nemzet hozzáteszi azt is, hogy a „postások” közül nincs mindenki már tagadásban, hiszen F. László, a polgármester barátja értesüléseik szerint terhelő vallomást tett Kiss Lászlóra, illetve több más személyre, köztük nagy valószínűséggel Czeglédy Gergőre is. F. jó eséllyel ennek köszönheti, hogy idő előtt kikerülhetett a letartóztatásból, ráadásul a férfi egyezséget is köthetett az ügyészséggel, méghozzá igen kedvező feltételekkel: mindösszesen 14 hónapot kell majd fogházban leülnie.

A feljelentőt próbálta hitelteleníteni

Visszatérve Czeglédy vallomására, ő is kitér arra, hogy egy titokzatos informátor indította el az eljárást, akit az óbudai alpolgármester hiteltelennek próbált beállítani:

„Azt látom, hogy egy K. nevű ember vallomásával indult az egész, aki önmagát egy bűncselekmény alól – egy vádalku keretében – kimenti. Elmondása szerint van arról információja, hogy valaki ismeri a polgármestert és van arról információja, hogy az a valaki intéz munkákat és odaadja a polgármesternek. Ebben az a szomorú, hogy egy bűnöző, szavahihetetlen ember, valakit ismer, akit bemószerol és mi itt állunk és ki tudja hol lesz a vége.”

Abban az alpolgármesternek igaza van, hogy nem lehet még tudni, hol lesz a történet vége, de az már tény, hogy azóta az eljárásnak már több mint tíz gyanúsítottja van, köztük Kiss László polgármester. Mindez pedig úgy lehetséges, hogy a hatóság nemcsak az eljárás elindítójának vallomásaira, hanem sok más egyéb bizonyítékra alapozza a feltárt bűncselekmények gyanúját – olvasható a Riposton

Vegyük sorra, mik derültek ki eddig a Magyar Nemzet cikksorozatából:

– Az óbudai korrupciós botrányról Anonymous három évvel ezelőtt kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény, többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy szereplői korrupciós pénzt számolnak.

– Az álarcos alak beszélt a baloldal fontos háttéremberéről, valamint egy olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a jogásznak. 

– 2021 decemberében egy titokzatos bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot, annak szereplőit. Mindennek bizonyítására a férfi kép- és hangfelvételeket is átadott az ügyészségnek.

– A férfi önmagára is terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után. Mindez még nem volt elegendő a polgármester meggyanúsításához, kellett hozzá egy közeli bizalmasának terhelő vallomása, aki egyezséget kötött az ügyészséggel.

– Az informátor vallomásában részletesen beszél az óbudai pénzszivattyúról, a pénzek átadásáról. Elmondta azt is, hogy az ügy néhány szereplője „főnöknek” nevezte Kisst, akinek „megy a pénz”.

– Kiderült az is, hogy Anonymous is azokból a felvételekből hozott nyilvánosságra részleteket, amiket a feljelentő a hatóság rendelkezésére bocsátott. Ezeken a felvételeken drogból származó pénzekre is utalnak, valamint több kerületet is érintő stiklik is elhangzanak.

– A nyomozati iratokban megtalálható a korrupciós pénzek átadásáról készült felvétel is, amin, hangsúlyozza a Magyar Nemzet, a polgármester nem szerepel, hiszen itt az alacsonyabb szinten lévő szereplők számoltak el egymással.

– Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester.

– Czeglédy a nyomozási bíró előtt részletes vallomást tett és mindent tagad, de annyit elismert, hogy az ügy több szereplőjét is ismeri.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás