„A börtönből nem lehet vezetni egy várost” – új polgármestert akarnak Óbudán - videó

Rács mögött van a polgármester és az alpolgármester is Óbudán korrupciós bűncselekmények miatt – és a kerület lakói közül egyre többen sérelmezik, hogy nincs vezetése a városrésznek...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.03.
Módosítva: 2024.09.03.
kiss lászló Óbuda korrupció

A nyomozó főügyészség összehangolt akciót hajtott végre az óbudai korrupciós ügyben, és a rács mögött lévő Czeglédy Gergő alpolgármester után Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét is letartóztatták korrupció gyanúja miatt.

HZ1_2337
Az óbudaiaknak megingott a bizalma a polgármesterben – Fotó: Havran Zoltán

A III. kerületi kenőpénzes ügynek eddig tíz gyanúsítottja van, köztük Czeglédy Gergő óbudai alpolgármester, akit százmilliós korrupcióval gyanúsít az ügyészség. Március elején fogták el az első gyanúsítottat, aki a gyanú szerint a cégén keresztül fiktív szerződéseket kötött Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal eszközbeszerzésre, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. Ennek kapcsán vették őrizetbe, majd tartóztatták le a vesztegetéssel gyanúsított Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és egy bizalmasát. Az ügynek így már tíz gyanúsítottja van. Az alpolgármestert azzal gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy százmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el, hogy biztosítsa egy reklámcég plakátjainak elhelyezését Óbudán.
Az ügy egyik gyanúsítottja vallomásában azt mondta, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként befolyt pénzekből Kiss László DK-s polgármesterhez is vándorolt.
Mára mindketten letartóztatásban vannak, Kisst tizennyolcmilliós, Czeglédyt százmilliós korrupcióval gyanúsítják.
Az Óbudán élőknek szinte egyöntetűen megingott a bizalma az elöljáróikban, és úgy gondolják, hogy új polgármester-választást kell kiírni, mert a börtönből nem lehet egy kerületet irányítani.
A Metropol megkérdezte a járókelőket.

Vetésiné Vica szerint ha tisztességes ember lenne, akkor már le kellett volna mondania a polgármesternek. Véleménye szerint vezető nélkül nem működhet egy kerület, és a börtönből nem lehet irányítani.

Szabó Róbert szerint egy új választás jelentené a megoldást, mert a kerületnek igazi vezetőkre van szükségük, és nem olyanokra, akik a börtönből akarnak várost vezetni.

A kerületet nem lehet így vezetni. Ez egy nagyon rossz ómen, hiszen ők képviselik az embereket. Nem volt helyes, hogy őket választották meg

– mondja Mónika, aki új választást szorgalmazna.
Anetta is úgy véli, hogy ebben a helyzetben egy új választás lenne a megoldás.

Szerintem nem csinált rosszat, jó polgármester volt. Úgy gondolom, ki kell várni, mi lesz a vége az ügynek, és utána kell csak új választáson gondolkodni

– foglalt állást Erzsébet, aki véleményével kisebbségben van Óbudán.

Íme videónk:

 

Kiss László egy ismerősével és a cégével bizniszelhetett

A Kiss László polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Hogy a vesztegetési pénz eredetét és felhasználási céljait leplezzék, az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A színlelt szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést valójában nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették, a szerződésben vállalt árnál olcsóbban. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.

Czeglédy Gergő: 100 millió forintos kenőpénzügy

Czeglédy, a III. kerület MSZP-s alpolgármestere – a KNYF gyanúja szerint– 100 millió forintnyi kenőpénzt fogadott el azért, hogy biztosítsa egy reklámcég plakátjainak elhelyezését Óbudán. A vesztegetési pénzt pedig fiktív szerződésekkel tussolták volna el. A nyomozó ügyészség több személyt vezető beosztású személy által, az előnyért hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsít, melyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított pedig, akik a „strómancégek” ügyvezetői voltak, bűnsegédként követtek el. Egyelőre az ügynek 16 gyanúsítottja van az őrizetbe vett Kiss László polgármesterrel együtt, a vallomások szerint ugyanis neki is jutott a pénzből, ő volt a „főnök”.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás