„Semmit sem tehetem ellene” – elhunyt a ritka bőrbetegséggel született kisfiú

A csöppség a karácsonyt sem élte meg.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.23.
bőrbetegség koraszülött újszülött gyász

Mint arról korábban már beszámoltunk rendkívül ritka bőrbetegséggel jött világra egy koraszülött csecsemő, akinek a bőre olyan törékeny, mint az egy pillangószárny lenne.

gyertya, gyász, halálhír, tragédia
Elhunyt a ritka bőrbetegséggel született kisfiú Fotó: unsplash.com

Uzziah Bowman 10 napos volt, amikor az apukája Lee és az anyukája, Jade először tarthatták a kezében. Ugyanis a csöppségnél epidermolysis bullosát (EB), egy ritka és súlyos bőrbetegséget diagnosztizáltak, amikor július 24-én megszületett a Leicester Royal Infirmaryban. Ezután azonnal inkubátorba került, és lélegeztetőgépre is kellett őt kötni.

A rendkívül súlyos betegsége miatt a szülők később nem érhettek a picihez, és ezt most már soha többé nem tehetik meg... Ugyanis a kisbaba két héttel a megszületése után elhunyt.

Gyakorlatilag azt mondták, hogy a gyermeked meg fog halni, és semmit sem tehetsz ellene. Egészen a születéséig fogalmunk sem volt róla. Az első dolog, amit tettünk, hogy rákerestünk a Google-n, ami általában a legrosszabb forgatókönyvet jelenti. Az első dolog, ami felbukkant, a junctional EB volt

– mesélte az anyuka.

A terhesség alatt az orvosok figyelmeztettek a nőt, hogy kromoszómaproblémák léphetnek fel, mivel Uzziah az átlagosnál kisebb. Lee és Jade elmondta, hogy „nem gondoltak rá sokat”, és felkészültek arra, hogy Uzziahnak kisebb fogyatékossága lesz. A pár elárulta, arra számítottak, hogy egy Down-szindrómás gyermekük lesz, de soha nem is gondoltak az EB-re.

Uzziah-t 10 napig inkubátorban tartották, és egy kötött kék sapkát és takarót kapott, amikor kivitték, hogy melegen tartsák és megvédje a bőrét. Két héttel később, augusztus 7-én meghalt, és szeptember 4-én helyezték végső nyugalomra – írja a The Sun.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás