Árvíz: heroikus küzdelmet folytatnak az óbudai Losonc utcában élők

Az óbudai önkormányzat segítségére nem számíthattak, ezért összefogtak a Losonc utcában és környékén élők, akiknek a fővárosi Fidesz frakció is besegít az árvíz elleni védekezésbe.



Megosztás
Szerző: GUY
Létrehozva: 2024.09.17.
árvíz Árvíz 2024 Óbuda védekezés Budapest

Gőzerővel zajlik az árvíz elleni védekezés a fővárosban, ahol a hétvégére várják a Duna tetőzését. Ahogy országszerte, úgy Budapesten is egy emberként fogott össze mindenki, hogy kivegye a részét a munkából a gátakon.

árvíz
A Római-parton, a Losonc utca környékén is megfeszített tempóban dolgoznak a gátak megerősítésén az árvíz miatt, de a helyi önkormányzat segítségére hiába vártak/ Fotó: FR

Óbudán azonban a Losonc utcában és környékén lakók – a korábbi árvízvédelmi készültségekkel ellentétben - idén hiába vártak a helyi önkormányzat segítségére, miután a III. kerület DK-s vezetése, Kiss László, polgármester, valamint Czeglédy Gergő, alpolgármester egy korrupciós ügy miatt jelenleg is börtönben van, letartóztatásban. A kerület vezetése a harmadfokú készültség közepette egyszerűen magára hagyta a környék lakóit. Még csak ki sem ment senki egyeztetni az ott élőkkel, ahol mintegy 15-20 telket és a rajtuk álló ingatlanokat veszélyezteti az áradó Duna. Miután a kerület vezetésétől hiába vártak segítséget a Losonc utcai lakók az árvíz elleni védekezéshez, ezért a fővárosi Fidesz frakció, valamint önkéntesek hathatós közreműködésével a saját kezükbe vették a sorsukat.

árvíz
Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője nyilatkozik a Római-parton / Fotó: FR

A harmadfokú árvízvédelmi készültség keretében a fővárosi önkormányzat a Nánási-Királyok útján védekezik az árvíz ellen, de a Losonc utca és környéke, ami nagyjából egy 70 hektáros terület, ettől még védtelen maradt volna. A korábbi árvizek alkalmával bevett gyakorlat volt, hogy az óbudai önkormányzat segítségével készültek fel az áradásra a környéken élők, de idén még csak feléjük sem nézett senki a kerület vezetésétől. Ezért vagyunk itt, ezért dolgozunk

– mondta el a Metropolnak Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője.

A Római parton a fővárosi Fidesz frakció több tagja, így Wintermantel Zsolt, Szentkirályi Alexandra és Bús Balázs is feltűrte az ingujját és kivette a részét a homokzsákok pakolásából, de sokan érezték úgy más fővárosi kerületekből is, hogy kötelességük segíteni, így nagyon sok civil önkéntes is védekezik a helyszínen.

árvíz
Szentkirályi Alexandra férfiakat megszégyenítő tempóban lapátolta az agyagot a Római-parton, hogy az árvíz ne öntse el a Losonc utcában és környékén elhelyezkedő ingatlanokat / Fotó: FR

Összesen 400 köbméter agyagot és ugyanennyi homokot, továbbá 20 ezer homokzsákot vásároltunk, ezekkel erősítjük meg a Losonc utca védvonalát. A terv az, hogy a Duna tetőzésére az általunk épített védvonal összeérjen a Nánási-Királyok utcán a főváros által épített gáttal. Szerencsére a tervek szerint haladunk, így idén is meg tudjuk védeni az itt élők életét és az ingatlanokat

– tette hozzá Puskás Péter.

Budapesten az előrejelzések szerint szombaton tetőzhet a Duna. A védelmi munkálatokról készült képgalériánkat itt nézheted meg:

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás