Tanácstalanul állok a 6 éves lányom matekházija fölött – Te meg tudnád oldani?

Az egész család csak a fejét vakargatta.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.09.05.
feladat diák iskola matek

Hát elkezdődött… Újra itt a szeptember, újra itt az iskola. Az iskola pedig nemcsak a gyerekeknek okoz fáradalmakat, de bizony a szülőknek is. Azok a szülők ugyanis, akiknek fontos gyermekük tanulmánya, minden nap leülnek kicsinyükkel tanulni. A felelősségteljes szülő gondosan leellenőrzi, hogy készen van-e a lecke, és ha nem sikerült megoldani, akkor segít a házi feladat elkészítésében. Néha azonban az egészen kicsi diákok is olyan nehéz feladatokat kapnak, hogy a szülők csak pislognak. Pontosan ez történt most is. 

Minden szülő azt szeretné, hogy gyereke jó tanuló legyen

Bár a felelősségteljes szülők számára evidencia, hogy a gyerekkel le kell ülni tanulni és a lecke megírásában is segíteni kell, ha valamit nem ért, azért a felnőttek is tudnak vért izzadni a házikkal. Előfordul, hogy már elsős és másodikos diákok is olyan feladatokat kapnak, amelyekkel jócskán meg tudják izzasztani a szülőket. A Redditen most egy anyuka arról számolt be, hogy a hatéves kislánya máris olyan házit kapott, ami az egész családot gondolkodóba ejtette. Nem tudták megoldani, ezért az internet segítségét kérték. A megoldandó feladat a következő: 

Meg kell tehát határozni a három-, a négy- és az ötszög értékét. 

Nem mondom, hogy oldd meg egyenletként, hiszen ezt egy hatéves gyerektől nem várhatják el. De józan paraszti ésszel azért ki lehet logikázni

– írta az egyik kommentelő. 

Igen nagy vita alakult ki a poszt alatt. Egyesek szerint ezt meg kell tudni oldani, mások azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy nem reális ilyet elvárni egy hatéves kisgyerektől. Egy kommentelő az alábbi egyenletszámítással oldotta meg a feladatot: 

Fotó: Reddit

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás