
Tragédia: ajakfeltöltés miatt hagyta gyermekeit az 57 fokos autóban
Emberöléssel és gyermekbántalmazással vádolják.
A férfire nem figyelt a családja, emiatt veszítette életét a demens édesapa.
Egy ötgyermekes édesapa az életét vesztette, miután tévedésből mosószert öntött a reggeli tál kukoricapehelyére.
Az írországi Dublinban élő 92 éves férfinál öt évvel korábban diagnosztizáltak demenciát, és az állapota a halála előtti öt hónapban érezhetően rosszabbodott. Felesége, Viola ezen idő alatt egy idősek otthonába költözött be, így lányuk, Ailbhe McDonald költözött az édesapjához. Már 19 hónapja vigyázott az apukájára, amikor bekövetkezett a tragédia.
„Olyan gyorsan történt, tökéletesen jól volt, aztán hirtelen eltűnt” – kezdte összetörten az apuka másik lánya, Aisling O’Grady.
Az ötgyermekes édesapa a demenciája miatt teljesen összezavarodott, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka. Emiatt pedig gyakran furcsa időpontokban kelt fel enni. A halála napján is hajnali fél négy körül készítette el a reggelijét a konyhában. Ailbhe akkor kezdett gyanakodni, hogy baj van, amikor húsz perccel később sem feküdt vissza az édesapja.
Amikor rátalált, Tom említette, hogy rosszul érzi magát, miután evett valamit. Ailbhe ekkor vette észre a lila mosószert a tál kukoricapehelyben. Ailbhe apja vonakodott kórházba menni, de 30 perccel később mentőt hívott a lánya, amikor torokfájásra és köhögésre kezdett panaszkodni.
John Legge, a SVUH sürgősségi orvosszakértője nyilatkozatában elmondta, hogy Tom a kórházba vezető úton hányt a mentőautóban, és a sürgősségi osztályon kiemelt esetként kezelték. Azonban légzési problémái voltak, mivel a mosószer a gyomra mellett a tüdejére is hatással volt. A boncolás megerősítette, hogy Tom aspirációs pneumonitisben halt meg, ami a mosószer lenyelése következtében fellépő gyulladásos reakció a tüdőben.
Dr. John szerint Tom demenciája és szívbetegsége is hozzájárult a halálához. A halottkém azt mondta, hogy még soha nem találkozott ilyen halálesettel.
Emberöléssel és gyermekbántalmazással vádolják.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.