Vajon hogyan dönt az EU parlamentje Magyar Péter bűnügyében?

Szakértők szerint a politikus rablás bűntettét követte el.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.07.04.
Magyar Péter Ifj Lomnici Zoltán erőszakkal elvesz mobiltelefon

Precedensértékű lehet, hogy a hatóságok és az Európai Parlament hogyan jár el Magyar Péter mentelmi jogának ügyében – erről beszélt az M1-en ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Tisza Párt EP-képviselőjével kapcsolatban szemtanúk beszámolója alapján felmerült, hogy rablás bűntettét követhette el, amikor egy budapesti szórakozóhelyen erőszakkal elvette egy vendég telefonját. A Metropol több hasonló esetet is összegyűjtött, amikor az elkövetőkre szabadságvesztést szabtak ki – írja a Ripost.

A legsúlyosabb vagyon elleni bűntett a rablás, amit több év szabadságvesztéssel is büntethetnek – erről beszélt az M1-en a Századvég Közéleti Tudásközpont tudományos igazgatója. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetésekor a vagyontárgy eltulajdonítása erőszakkal vagy fenyegetéssel is párosul.

Magyar Péter szemtanúk beszámolója alapján rablás bűntettét követhette el, amikor két hete egy budapesti szórakozóhelyen erőszakkal elvette egy vendég mobiltelefonját, majd azt többszöri felszólításra sem adta vissza. Sőt, a készüléket később a Dunába dobta, ahonnan a nyomozó búvárok halászták ki – hangzott el az M1 Híradójában.

Kettős mérce: míg más esetekben a telefonlopásért akár börtön is járhat, Magyar Péter azóta is szabadlábon van – írta a Mandiner, amely hozzáteszi:

a politikus büntetőjogi felelősségre vonásának akadálya egyedül Magyar Péter frissen megszerzett mentelmi joga lehet.

Szerdán a Metropol gyűjtött össze több konkrét, hasonló esetet is, amikor az elkövető civileknek börtön járt. A Gyulai Járási Ügyészség például azért kért végrehajtandó fogházbüntetést egy 17 éves fiúval szemben, mert az erőszakkal elvette egy 15 éves társa mobiltelefonját. De hasonló ügyben jártak el gyöngyösi rendőrök is, miután egy nő kezéből kicsavarták a telefonját, és pénzért cserében sem adták vissza neki.

Ilyen esetben valóban a legtöbb esetben szabadságvesztést szabnak ki.

Azt ifj. Lomnici Zoltán is megerősítette, hogy az ilyen típusú rablások esetében a bíróságok a megelőzés érdekében

egyre többször szabnak ki végrehajtható szabadságvesztést, még akkor is, ha az elkövető nem visszaeső bűnelkövető.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint éppen ezért precedensértékű lesz a magyar hatóságok és az európai intézmények Magyar Péter ügyében tanúsított magatartása.

„A törvény előtti egyenlőséget is erősíti, hogyha egységes az ítélkezés egy kérdésben, például a büntetéskiszabás körében. Vagy például akkor, hogyha több tényállást ugyanúgy ítélnek meg a felsőbb bíróságok. Ne legyen például azért eltérés, mert valaki egy politikus. Mindenkit ugyanúgy kell megítélni. A körülmények nem lehetnek relevánsak egy büntetőeljárásban, amely ilyen típusú bűncselekmény alapján indul” – fogalmazott az alkotmányjogász.

A június 9-i választások után EP-mandátumhoz jutó Magyar Péter a Ripost korábbi beszámolója szerint egy belvárosi klubban jelentős mennyiségű ital elfogyasztása után vált egyre erőszakosabbá, több emberbe belekötött, és nőket zaklatott.

A botrányt több vendég is rögzítette, köztük az a férfi is, akihez később Magyar Péter odalépett, megütötte, majd sajtóhírek szerint fizikai erőszakot alkalmazva elrabolta a mobilját. Az eltulajdonítás tényét Magyar Péter közösségi oldalán el is ismerte.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság és rongálás gyanújával is nyomoz.

Mint ismeretes, Magyar Péter másfél hete egy szórakozóhelyen erőszakkal, a nyilvánvaló eltulajdonítás szándékával elvette egy vendég mobiltelefonját. A Metropol által megkérdezett jogi szakértők egybehangzóan állítják, hogy ezzel elkövette a Büntető törvénykönyvben megfogalmazott rablás bűncselekményét.

Hasonló esetekben szinte kivétel nélkül több éves börtönbüntetést szabtak ki a bíróságok. A törvényi tényállás a következő a BTK. 365. paragrafusra szerint: 

"Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot (…) alkalmaz (…), az rablás bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő"

Azt, hogy Magyar Péter erőszakkal tulajdonította el a nagyértékű mobiltelefont, maga a politikus sem tagadta. Ráadásul az erőszak alkalmazását több szemtanú bizonyítja. Az egybehangzó vallomások szerint Magyar nemcsak megütötte a telefon tulajdonosát, de a tulajdonát képező készüléket szintén erőszak alkalmazásával kicsavarta, kitépte a kezéből. Így tehát a büntetőtényállás minden eleme megvalósult.

A rablást erőszakkal elkövető bűnözőkkel szemben a kialakult joggyakorlat szerint többnyire a lehető legszigorúbban szoktak eljárni a magyar bíróságok. A Magyar Péter által elkövetett bűncselekményhez nagyon hasonlít például egy 2016-os  rabláshoz, amikor egy 19 éves tolvaj a buszon erőszakkal elvette egy 14 éves kislány mobiltelefonját, lényegében Magyar Péterhez hasonlóan kitépte a kezéből. A gyanúsítottat gyorsított eljárásban, rablás vádjával 2 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Szintén emlékezetes eset volt 2022-ben, amikor egy 31 éves, budapesti férfi az 1-es villamoson és a megállókban telefonokat lopott gyanútlan emberektől. A tettes Magyar Péterhez hasonlóan kitépte, kicsavarta áldozatai kezéből a mobiltelefonjukat. Őt is börtönbüntetésre ítélték.

A Metropol által megkérdezett jogi szakértők szerint az erőszak megvalósulásához nincs szükség feltétlenül tényleges fizikai erőszakra, rablás már az is, ha szimplán megfenyegetik az elrabolt tárgy tulajdonosát. Ha a fenyegetést követően egyetlen dolgot is elvesznek a sértettől, a rablás megvalósul. Ha megütik a sértettet, ha fizikai erőszakot alkalmaznak vele szemben, az már súlyosbító tényező. Márpedig Magyar Péter esetében szemtanúk állítása és saját nyilatkozatai szerint is megvalósult a fizikai erőszak, nemcsak szóbeli fenyegetésről volt szó! Magyar Péter nemcsak megütötte a telefon tulajdonosát, de erőszakkal, a kezéből kitépve tulajdonította el a telefont. Amit egyértelműen magához vett, beletette a zsebébe és kivitte a szórakozóhelyről.
Ráadásul ezután meg is rongálta más tulajdonát, hiszen, és ezt is több szemtanú ugyancsak egybehangzóan állítja, a készüléket a Lánchíd mellett a rakpartról bedobta a Dunába. Szinte naponta olvashatunk híreket hasonló bűncselekményekről.

A rablást elkövetőkkel szemben a lehető legszigorúbban szoktak eljárni a magyar bíróságok
Az elkövetőkkel szemben általában letöltendő szabadságvesztésre tesz javaslatot az ügyészség

A bíróságok, mivel megszaporodtak az ilyesfajta bűncselekmények, a megelőzés érdekében egyre többször szabnak ki végrehajtható szabadságvesztést, még akkor is, ha nem bűnismétlő visszaeső az elkövető.

A Metropol által megkérdezett jogi szakértők szerint Magyar Péter esetében a rendelkezésre álló adatok, videók és tanúvallomások szerint halmazati büntetésként a rablás, garázdaság és rongálás miatt börtönbüntetés kiszabása valószínűsíthető.

Ittasan erőszakoskodott és kirabolt egy embert

Mint ismert, Magyar Péter botrányosan viselkedett június végén a pesti belváros egyik népszerű szórakozóhelyén. A politikus jó néhány italt elfogyasztása után egyre erőszakosabbá vált, több emberbe belekötött, a nőknek pedig visszautasíthatatlannak vélt, zaklató szexuális ajánlatokat tett. Több alkalommal négykézláb mászott a vendégek lába között.

Az ittasan erőszakoskodó Magyar Péter kirabolt egy embert

A politikus botrányos viselkedését egy vendég megpróbálta a telefonjával rögzíteni. Magyar Péter odalépett hozzá, megütötte, majd fizikai erőszakot alkalmazva erőszakkal elrabolta a telefonját.  A biztonsági őrök botrányt okozó, erőszakos magatartása miatt eltávolították a szórakozóhelyről. Mivel önszántából nem volt hajlandó távozni, sőt támadóan lépett fel, vele szemben is erőszakot alkalmazva vezették ki.

A Tisza-párti politikust kivezették a belvárosi klubból

Több szemtanú, és az esetről készült videó tanúsítják, hogy ezután tántorgó léptekkel lement a Dunához és az elrabolt készüléket a rakpartról beledobta a folyóba.

Magyar Péter a Dunába dobta az elrabolt telefont


 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás