„Becsúsztam a vonat elé” – autó ütközött vonattal Pátrohán, meglepő, hogy ki sérült meg

Alig egy hónap telt a Mérán történt brutális, három életet követelő vonatbaleset óta, amikor egy autós a sínekre hajtott. Most ismét hasonló történt, ám ezúttal a sofőrnek óriási szerencséje volt!



Megosztás
Szerző: Mongyi Nikolett
Létrehozva: 2024.07.19.
Módosítva: 2024.07.19.
Pátrohán fénysorompó sofőr vonatbaleset

Hatalmas szerencséje volt annak a férfinak, aki egy vonattal karambolozott csütörtökön (07. 18.) délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátrohán, a Kossuth utcai átjárónál. A Mávinform szerint a fénysorompó tilos jelzést mutatott, ám a sofőr mégis a sínekre hajtott, ekkor ütközött össze az éppen érkező személyvonattal. A karambol után az autó egy parkoló busznak csapódott és felborult.

Az autó nekiütközött egy busznak is és belborult Fotó: Mávinform 

A helyiek szerint a sofőr nem törődött a sorompóval, sem a tilos jelzést mutató fényjelzéssel

Én úgy tudom, hogy az említett sorompó piros jelzést mutatott, ráadásul a sorompókar is tilos állásban volt

 – kezdte lapunknak egy helyi asszony.  

Úgy tudom, hogy, amikor megtörtént a baleset és elgázolta a kocsit a vonat, akkor azt félredobta a sínről, ezért még egy, a sínek mellett parkoló busznak is nekiütközött. Azt hallottam, hogy bár az autó szinte a feje tetejére állt, a sofőr ki tudott szállni belőle, ő nem sérült meg. Állítólag azt mondta, hogy egyszerűen becsúszott a vonat elé, de ha belegondolunk, ez nem túl életszerű abban az esetben, ha le van engedve a sorompókar, amit végül le is tört… De ezt majd a hatóságok tisztázzák.

Az autós még a sorompókart is letörte Fotó: Google Maps

Az autósnak pont az lehetett az óriási mázlija, hogy a vonat úgy kapta el a kocsit, hogy kipenderítette a sínről, mert ha maga előtt tolja és maga alá gyűri a mozdony, akkor esélye sem lett volna arra, hogy életben maradjon. Információink szerint a vétkes sofőr nem, de a mozdonyvezető megsérült, a térdét fájlalta. Mind a két embert kórházba szállították. 

A Mávinform a következőt közölte az esetről: a Püspökladányból Záhonyba 16.28-kor elindult személyvonat Pátrohán, a Kossuth utcai vasúti átjáróban ütközött össze egy autóval. A fény- és félsorompó tilos jelzést mutatott. A vonaton senki nem sérült meg.

Hárman haltak meg Mérán 

Ahogyan azt a Bors megírta V. Dániel június 24-én munkába vitte két barátját, B. Helgát és B. Emesét. A fiatal férfi autójával elért Mérán az egyik vonatátkelőhelyhez, ahol nem vette figyelembe a fénysorompó tilos jelzését és ráhajtott a sínekre. Az ott érkező vonat azonnal oldalról elütötte őket, kilométereken át tolta az autót maga előtt. A három utas azonnal meghalt. 

 

A három utas azonnal meghalt Fotó: Mávinform



 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás