Mit ünneplünk pontosan pünkösdkor?

Közeledik egy újabb hosszú hétvége, ami ezúttal egy vallási ünnep miatt lesz háromnapos. Mutatjuk, mit ünneplünk ilyenkor, és azt, milyen lesz a pünkösdvasárnap és pünkösdhétfő a fővárosban!



Megosztás
Szerző: MZ/X
Létrehozva: 2024.05.17.
munkaszüneti nap bolt pünkösd

A pünkösd egy mozgó ünnep, vagyis minden évben más időpontban ünnepeljük. Idén május 19-ére és 20-ára esik. Utánajártunk, mit ünneplünk ilyenkor, és annak is, mi változik például a közlekedésben a hosszú hétvégén!

Slupsk,,Poland,-,21,March,2016,Stained,Glass,Window,Depicting pünkösd
Mutatjuk, mit ünneplünk pünkösdkor! Fotó: piosi/Shutterstock

Mit ünneplünk pünkösdkor?

Pünkösdkor a szentlélek eljövetelére és az egyház születésnapjára emlékezünk. A Biblia szerint ezen a napon gyűltek újra össze Jeruzsálemben a Jézus halála után szétszéledt tanítványok. Miután pedig lángnyelvek képében megszállta őket a szentlélek, különböző nyelveken kezdtek el prédikálni az apostolok, aminek hatására ezrek tértek és keresztelkedtek meg egyetlen nap alatt.

Ez a pünkösd eredete és jelentése

A pünkösd szó a görög ötvenedik szóból ered, vagyis a szentlélek eljövetelét már az őskeresztények is a húsvét utáni 50. napon ünnepelték, ahogy azt most mi is tesszük. Az ókorban egyébként a pünkösd a húsvét utáni 50 napos időszak egészét is jelentette, például Szent Ambrus milánói püspök szerint ez az időszak egyetlen hosszú vasárnap, amit ugyanúgy kell megünnepelni, mint a húsvétotolvasható a punkosdinfo.hu-n.

Miért munkaszüneti nap pünkösdhétfő?

Régebben pünkösdvasárnap mellett a pünkösdhétfő is ünnepnap volt, de a második vatikáni zsinat óta már nem külön egyházi ünnep. Ennek ellenére sok országban – köztük Magyarországon is – pünkösdhétfő továbbra is munkaszüneti nap. Emellett pedig 2018 óta a katolikus egyház pünkösdhétfőn üli meg Boldogságos Szűz Mária ünnepét, ami egy újabb nyomós ok arra, hogy ne dolgozzunk ilyenkor.

Milyen lesz az idő a hosszú hétvégén? Fotó: Sascha Steinbach

Ilyen időjárás várható a hétvégén

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint szombaton csökken a felhőzet, délután már többórás napsütésre van kilátás, zápor pedig csak néhol fordulhat elő. A hőmérséklet 21–22 fok körül alakul majd. Vasárnap napos, de emellett gomolyfelhős idő valószínű, elszórtan lehet zápor, zivatar. 25–26 fok körüli nyárias meleg esélyes. Hétfőn pedig a napsütést gyakran zavarják majd gomolyfelhők, és többfelé fordulhat elő zápor és zivatar is. 25 fok körüli nyárias meleg várható. Az északkeleti szél néha megélénkül majd!

Ilyen programok lesznek a pünkösdi hosszú hétvégén

Szombaton lesz az Orgonák Éjszakája: olyan hírességek érkeznek Budapestre, mint Hannfried Lucke és Rost Andrea, az orgonák rocksztárja, Cameron Carpenter és Francesco Finotti. De ez még nem minden! Találkozhatunk orgonaszóval a Fővárosi Nagycirkuszban, az Uránia moziban és még rengeteg érdekes helyen! A részletes programok itt találhatók.

Szombat és vasárnap rendezik a Budapest Comic Con fesztivált a Hungexpón.

  • Május 18–20. között rendezik meg a Svábhegyi Pünkösdi Búcsút is. A háromnapos eseménynek a Diana park ad otthont. Lesz ünnepi szentmise, koncertek, táncműsor, körhinta, kézműves-foglalkozások, ugrálóvár, állatsimogató, arcfestés és bűvészelőadás is.
  • Pünkösdi ünnepség lesz a Szentendrei Skanzenben, immár 13. alkalommal. A pünkösd két napján zajló rendezvény bepillantást enged a közösségek színes hagyományaiba. A program során a látogatók hagyományos ételeket kóstolhatnak, mesterségek titkait ismerhetik meg, beállhatnak a táncosok közé, élvezhetik a különböző tájegységek muzsikáját és gyönyörködhetnek a különféle vidékek viseleteiben – áll az esemény leírásában.
  • Megnyit a kültéri wellnessrészleg a Gyarmati Dezső Uszodában. Nyitvatartás: hétvégenként 8.00–19.30 között, illetve kivételesen pünkösdhétfőn is nyitva lesz – hétvégi nyitvatartás szerint.
  • Nyit a Városháza Pop-up Park. A nemrég még parkolóként üzemelő udvar teljesen megújulva, állandó vendéglátóhellyel, időszakos és tematikus programokkal, workshopokkal, koncertekkel, közös szurkolással várja a látogatókat most hétvégén és egész nyáron. 
  • A pünkösdi hosszú hétvégén is szabad lesz a rakpart. Május 18. reggeltől május 20. (pünkösdhétfő) estig ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. A gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a már jól bevált gyakorlatnak megfelelően autómentes környezetben használhatják a Margit híd és – az Erzsébet híd közelében – az Irányi utcai lehajtó közötti rakpartszakaszt – írja a BKK.
Íg
A legtöbb bolt zárva lesz a hosszú hétvége utolsó két napján Fotó: Pexels/Képünk illusztráció

Zárva lesznek a boltok vasárnap és hétfőn

Május 19-én, vasárnap és május 20-án hétfőn zárva tart az összes Penny, majdnem az összes SPAR és az INTERSPAR (a reptéri, illetve a benzinkutakon található üzleteik nyitva lesznek), az összes CBA és a Príma üzlet, továbbá a Lidl, az Aldi, a Metro és az Auchan boltjai is, ahogy a Tesco legtöbb hazai üzlete is zárva lesz (kivéve a benzinkutakon működőket).

Ilyen lesz a közlekedés a hosszú hétvégén

Pünkösdhétfőn ingyenes lesz a parkolás Budapest egyes kerületeiben is. Mivel az ingyenesség nem egységes, hétfőn, parkoláskor érdemes tájékozódni, hogy az adott díjzónában kell-e fizetni a parkolásért vagy sem. Az applikációval parkolóknak (pl. Simple) egyszerűbb a dolguk, mivel az alkalmazás a GPS- koordináták segítségével könnyen „megmondja” kell-e éppen fizetni a parkolásért. Szombaton a megszokott szombati közlekedési rend lesz érvényben, vasárnap és hétfőn az ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint indulnak a BKK járatai. A MÁV–HÉV járatai pedig pünkösdkor a munkaszüneti napi menetrend szerint járnak majd, bizonyos vonalakon ritkábban.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás