
Csak a kislányát akarta megmenteni az apa, holtan találták
Ötéves kislányát eltűntként tartják nyilván.
Talán még soha nem volt annyira jelentős az egyházak társadalomban betöltött szerepe, mint napjainkban. Éppen ezért minden támogatás, amit a történelmi egyházak kapnak, egyben a helyi közösségeket erősítik.
„A magyar emberek már megszokhatták, hogy a kormány rendszeresen kikéri a véleményüket vagy beszámol a tevékenységéről egy-egy szélesebb társadalmi körben érdeklődésre számot tartó téma kapcsán” – mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos. Ezért született meg három minisztérium együttműködésében az „Isten, áldd meg a magyart!” című kiadvány, amely bemutatja, hogy Magyarország kormánya milyen formában működik együtt a hazai egyházakkal.

A kiadvány bemutatásakor Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára felhívta a figyelmet a békére, valamint arra, hogy az ukrajnai háború kitörése óta különösen felértékelődött az egyházak karitatív szerepvállalása.
Töretlen, sőt, egyre nagyobb az igény az egyházak jelenlétére a társadalomban. Napjainkban a gondoskodáspolitika, a köznevelés, az oktatás, az egészségügy és a karitatív szolgálat területén is egyre nagyobb az igény az egyházak jelenlétére
– tette hozzá Soltész Miklós.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a kiadvány kapcsán hangsúlyozta:
Az egyházak a kormány kulcsfontosságú partnerei abban, hogy a kabinet elérje stratégiai célját, mely szerint 2030-ra Magyarország váljék az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyikévé. A támogatások formális kedvezményezettjei ugyan az egyházak, de ezekkel azok a települések fejlődnek, ahol az adott program megvalósul.
Az államtitkár példaként említette, hogy egy templomfelújítás nem csupán a templomba járóknak szerez örömet, hanem az adott település kulturális örökségének megőrzését is elősegíti. Sőt, adott esetben a turizmust is fellendítheti.

Az „Isten, áldd meg a magyart!” című kiadvány kapcsán a kormányzat hamarosan ismét országjárásra indul azzal a céllal, hogy egyeztessenek az egyházi szervezetekkel az eddig megvalósult támogatásokról és a jövőbeni teendőkről.

Ötéves kislányát eltűntként tartják nyilván.

Állapota romlott, ezért korábban került sor az esküvőre.

Tűzoltók segítettek az utasoknak a biztonságos átszállásban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.