
A búra alatt: káprázatos jelenség tűnt fel az égbolton a vihart követően
Csodálatos felvételeket osztottak meg a közösségi médiában.
Egy bizonyos Kormi 1 milliárddal tűnt el...
Kispest baloldali önkormányzata 1 milliárd 700 millió forintot kapott az orvosi rendelő felújítására. Csakhogy a pénzből 1 milliárd titokzatos módon egyszerűen eltűnt.
A kispesti pénzszivattyú Pestszentlőrincre költözött – ezzel a címmel közölt oknyomozó riportfilmet a Pesti Srácok. Az összeállítás emlékeztet, hogy a Zsebők Zoltán Szakrendelő felújítása a kerületet ma vezető baloldali politikusok legfőbb ígérete volt a 2019-es kampányban, amire csak a kormánytól, az Egészséges Budapest programban 1,7 milliárd forintot kaptak. A lap kiderítette, hogy a rendelkezésre álló pénzből több mint egymilliárdot elvitt egy figura, akit a „fehér poros orrú” Lackner Csabáról készült elhíresült hangfelvételen csak „Kormiként” emlegetnek. Ehhez képest a XVIII. kerületi szakorvosi rendelő szinte használhatatlan és torzóként pusztul.
Szaniszló Sándor DK-s polgármester és Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő hallgat, a vállalkozó menekül - írja a Ripost.
Csodálatos felvételeket osztottak meg a közösségi médiában.
Súlyos állapotban van több gyermek.
Közvetlenül, de jól értelmezhetően buzdít.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.