"Meghaltam és láttam a túlvilágot, de elhunyt szeretteim ellöktek a gyöngyház ajtótól"

A kutatók azt állítják, hogy „a valóság új dimenzióit” fedezték fel, miután tanulmányozták azokat az embereket, akik visszatértek a halálból.

Egy múlt héten közzétett tanulmány kimutatta, hogy jelentős számú ember szíve leállása után akár egy óráig is érzékel még. A betegek elmondták a kutatóknak, hogy látták elhunyt szeretteit, lebegtek a testük felett, és még nagy sebességű rendőri üldözésekben is részt vettek, miközben felélesztették őket. Némelyikük ragyogó fényeket és éteri alakokat látott, míg másoknak borzasztóbb élményekben volt része, őket démonok vették körül.

Dr. Sam Parnia, a tanulmány vezető szerzője és a New York- i NYU Langone orvosa elmondta: "Bár az orvosok régóta azt gondolták, hogy az agy maradandó károsodást szenved körülbelül 10 perccel azután, hogy a szív abbahagyja az oxigénellátást, munkánk szerint az agy az elektromos felépülés jeleit mutathatja a folyamatban lévő CPR során".

Tévképzetek és álmok 

1. beteg: „Újra és újra hallottam a nevemet. Körülöttem démonok és szörnyek voltak. Úgy éreztem, mintha a testrészeimet akarnák letépni” – emlékezett vissza egy beteg. "Bárhol is voltam, a jobb felső sarokban láttam valakit.  Nem volt arca, de férfialak volt. Kiáltotta a nevemet, és megragadta a kezem, mielőtt túl késő lett volna. Kinyújtottam a kezem, és éreztem, hogy valaki feléjük húz. Hallottam: "Lélegzik? Lélegzik?"

2. beteg: „Emlékszem, hogy egy hatalmas mezőn voltam, ahol szürke sátrak terülnek el mindenfelé. Arctalan alakok voltak. Emlékszem, egy kanyonban sétáltam el. A kanyon két oldalán fehér köntösben, csuklyával eltakart férfiak voltak. Az utolsó dolog, amire emlékszem, az volt, hogy mindegyik rám mutatott. Aztán a világot elnyelte a szürke.

3. beteg: „Olyan házba mentem, ahol nem kellett volna lennem. A rendőrség elkapott... Arra gondoltam, hogyan magyarázzam el, mit csinálok a házban. Aztán belesétáltam egy tócsába... Amikor kijöttem a tócsából, nem voltam vizes, és valahogy beleolvadtam a járdába... Egy halász énekelt felettem egy tengeri kunyhóban, és esett az eső" - mondta a beteg.

4. beteg: „Úgy éreztem, mintha valaki megfogná a kezem. Nagyon fekete volt, nem láttam semmit.

5. beteg: „Emlékszem egy fénylényre… a közelemben állt. Úgy derengett rajtam, mint az erő hatalmas tornya, mégis csak melegséget és szeretetet sugárzott... Megpillantottam életemet, és büszkeséget, szerelmet, örömet és szomorúságot éreztem, ami mind ömlött belém. Mindegyik kép rólam szólt, de egy lény szemszögéből, aki mellettem áll vagy nézi... Megmutatták életem következményeit, emberek ezreit, akikkel kapcsolatba kerültem, és azt éreztem, amit ők irántam, láttam, milyen hatással voltam rájuk. Ezután láttam életem következményeit és tetteim hatását."

6. beteg: "Közvetlenül egy fényes helyre mentem. Nyugodt volt... A hely, ahol voltam, egy bejáratnak tűnt. Csak a szeretetet, a jóságot éreztem. Nem volt helye félelemnek, gonoszságnak vagy bármi másnak, csak ez a szeretetnek. Csodálatosabb volt, mint bármelyik legjobb reményem vagy élményem. Tökéletes és szeretetteljes volt. Nincsenek szavak a leírására. Nagyon boldog voltam, hogy ott lehetek."

7. beteg: „Emlékszem, beléptem egy... alagútba. Az érzések, amelyeket átéltem… sokkal intenzívebbek voltak. Az első érzés az intenzív béke érzése volt. Olyan nyugodt és derűs volt, hihetetlen nyugalommal. Minden... aggodalmam, gondolatom, félelmem és véleményem eltűnt. A nyugalom intenzitása olyan hihetetlen és elsöprő volt, hogy nem volt félelem abban, amit átéltem. Nem féltem attól, hogy hová megyek, és mire számíthatok, amikor megérkezem. Aztán melegséget éreztem... Aztán ott volt a vágy, hogy otthon legyek."

8. beteg: "Meghaltam és láttam a túlvilágot, de elhunyt szeretteim ellöktek a gyöngyház ajtótól és akkor visszakerültem a testembe".