"A fiút a másik kettő magára hagyta" - halálra fagyott a hegyekben a menekülő tini





A hegyimentők szerint túlélhette volna, ha társai időben szólnak.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2024.02.17.
tragédia sorköteles hegyimentők

A Máramarosi-havasok hófedte csúcsai között szökött át Romániába három ukrán fiatal, kettőt közülük élve hoztak le a hegyimentők, a harmadikat azonban halálra fagyva találták meg a román határrendészek – számolt be a tragikus esetről a Marosvásárhelyi Rádió.

Fotó: román hegyimentők

A hadköteles fiatalok az orosz–ukrán háború elől próbáltak elmenekülni, azonnal útnak indultak, ahogy megkapták a behívójukat. 

Sajnos a Máramarosi-havasok egyik legnehezebb részét választották az átkeléshez

– mondta a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat, a Salvamont vezetője. Az 1900 méter magas hegységben a mobiltelefonok sem működnek, az eltévedt fiatalok sem tudtak kapcsolatot létesíteni, egyikük aggódó párja riasztotta a román hatóságokat.

Amikor a Salvamont csapata szerda hajnalban rátalált a két életben lévő fiatalra, ők azt állították, hogy harmadik társuk visszafordult. A holttestet azonban a közelben, szintén román területen, egy folyó medrében találták meg később.

A fiút a másik kettő magára hagyta, és a hidegben megfagyott. Ha elmondták volna már akkor, amikor megtaláltuk őket, hogy feljebb hátrahagyták, talán lett volna még esély rá, hogy őt is megmentsük

– vélekedett Dan Banga.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás