RETRO RÁDIÓ

Parkban evett bogyót a 14 éves fiú, pár perc múlva holtan esett össze





Édesapjával sétált a parkban, amikor megtörtént a tragédia.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2023.12.03.
Módosítva: 2023.12.03.
autizmus bogyó tiszafa

Egy mindössze 14 éves fiú meghalt, miután édesapjával bogyót szedett egy manchesteri parkban séta közben és meg is ette.

Képünk illusztráció Fotó: Pexels

Mivel Benn Curran-Nicholls egy tiszafa levelét és bogyóját fogyasztotta el, megmérgezte saját magát. A vizsgálat során megállapították, hogy a súlyos autista Benn a napi séták során szívesen mászott fel a tiszafára az apjával, aki nem volt tisztában annak kockázatával.

A sétából hazatérve Benn összeesett didsburyi otthonában. A szemei ekkor fennakadtak, így azonnal kórházba szállították, de pár óra leforgása alatt elvesztették az orvosok az életéért folytatott küzdelmet. A boncolás megállapította, hogy Benn refrakter kardiogén sokkban hunyt el.

Andrew Bridgman halottkém most jelentést adott ki a tiszafa bogyóinak fogyasztásának veszélyeiről. Kritizálta azt a logikátlan döntést is, hogy Benn halála után nem adtak ki közegészségügyi figyelmeztetést.

„Benn Curran-Nicholls 2022 júniusában költözött családjával Ausztráliából Didsburybe. A fiú súlyos értelmi fogyatékossággal járó autizmusban szenvedett, és a napi séták a helyi parkokban a mindennapi rutinjává váltak. A Fletcher Moss Parkba többek között volt egy tiszafa is, amire Benn szeretett felmászni. Benn apja nem volt tisztában a tiszafa bogyóinak/leveleinek mérgező voltával, ezért nem tett semmit. Érdekes módon a Manchester City Council Környezetvédelmi Egészségügyi Szolgálatának vezetője sem volt tisztában azzal, hogy a tiszafa mérgező” – méltánytalankodott Andrew Bridgman. 

A toxikológiai bizonyítékok szerint a tiszafamérgezés embernél ritka, de számos esetet jelentettek – írja a Mirror. 





 





Ezeket olvastad már?
Fehér ruhás hölgy kísért a kastélyban, többen is látni vélték

Fehér ruhás hölgy kísért a kastélyban, többen is látni vélték

Megint elvitték az ötös lottó főnyereményét, 200 millió volt a tét

Megint elvitték az ötös lottó főnyereményét, 200 millió volt a tét

Halálfélelemben éli mindennapjait Ágnes, az utcára sem mer kilépni Budafokon

Halálfélelemben éli mindennapjait Ágnes, az utcára sem mer kilépni Budafokon

Titokzatos fekete kör jelent meg az égen, ufók miatt aggódnak az emberek – Video

Titokzatos fekete kör jelent meg az égen, ufók miatt aggódnak az emberek – Video

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás