RETRO RÁDIÓ

122 éve született a rajzfilmek atyja, neki köszönhetjük Hófehérkét is





Nem csak a világszerte mindenhol ismert két klasszikus mesefigurát köszönhetjük a munkásságának. Nélküle a mostani mozifilm-felhozatal is nagyon más lenne.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.12.05.
Miki egér orgonista előrejelzés

122 éve született Miki egér megalkotója

Eredeti nevén Walt Elais Disney amerikai trükkfilmrajzoló, producer és filmrendező, Miki egér és Donald kacsa figurájának megalkotója 1901-ben született Chicagóban. 1922-től kezdve kísérletezett rajztrükkfilmekkel, Miki egér pedig már az első filmjében szerepelt 1926-ban, és egyből sztár is lett. Az első egész estét betöltő rajzfilmje, a Hófehérke és a hét törpe volt 1937-ben, ami ugyancsak óriási kasszasikert aratott. A trükkfilm atyja természet- és dokumentumfilmeket is készített. Kaliforniában 1955-ben nyílt meg az Egyesült Államok róla elnevezett legnagyobb turistaszenzációja, a Disneyland.

Walt Disney, mikiegér, micky
A Miki egeret megalkotó Walt Disney Fotó: Ritu Manoj Jethani/Shutterstock

Ma az önkénteseket is ünnepli a világ

Az ENSZ közgyűlése 1985-ben december 5. napját jelölte ki arra, hogy a kormányok és a népek megünnepeljék mindazt, amit világszerte önkéntesek végeznek el. Mindenfajta önkéntes tevékenységet ünnepel A gazdasági és szociális fejlődés önkénteseinek világnapja, legyen az valamely képesség, akár karitatív tevékenység felajánlása.

232 éve hunyt el az egyik leghíresebb komponista

232 éve, 1791. december 5-én hunyt el  Wolfgang Amadeus Mozart osztrák komponista, zongorista, orgonista, karmester. Mindössze 35 évet élt. Mozart halálának közvetlen oka a halotti bizonyítvány szerint is vitatott. A legvalószínűbb a higanymérgezés vagy reumatikus láz, de az egyik feltételezés az, hogy Mozarttal a szabadkőművesek végeztek, mivel A varázsfuvolával túl sok szabadkőműves titkot árult el.

Ma este érkezik a Mikulás a jó gyerekekhez

A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén (vagy december 6. hajnalban) a Mikulás meglátogatja a gyermekeket. Ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik, ha viszont rosszul, akkor virgácsot. Az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulás hagyománya körülbelül egy évszázadra tekint vissza. Manapság pedig már vannak olyan családok, akiknél 5-én este megkapják a gyerekek az ajándékot, de olyan verzió is létezik, amiben a Mikulás 6-án este érkezik.

mikulás
A jó gyerekekhez már ma este megérkezik a Mikulás Fotó: Ripost

Két helyen lehet ma vért adni a fővárosban

Budapesten reggel 07.00 és este 19.00 között várják a véradókat a Közép-magyarországi RVK Intézetben, a Karolina út 19–21.-ben, 12.00 és 17.30 között pedig a Sugár Üzletközpont II. emeletén. Ezek mellett természetesen – ahogy minden nap – az ország számos más pontján is lehetőség van vért adni.

Csapadékmentes nap áll előttünk

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint kedden erősen felhős idő valószínű, elszórtan hószállingózással, de komolyabb mennyiségű csapadék nem valószínű. Marad a hideg idő: délután csak +1, +2 fok ígérkezik, Budapesten pedig 0 és –5 fok között alakul majd a hőmérséklet, eső, hó egyáltalán nem valószínű. A szél mérsékelt lesz: 17 km/órás erősségű várható csak.

Az adventi időszakban a Nemzeti Múzeum is rengeteg programmal készül

A Magyar Nemzeti Múzeumban idén minden eddiginél több karácsonyi akcióval találkozhatnak a látogatók. A múzeum például ingyen tárlatvezetési és kincskereső programokra várja a gyerekcsoportokat, csatlakozik a Magyar Vöröskereszt gyűjtőakciójához, adventi családi napot rendez és az év végéig több alkalommal ajándékoz ingyenes belépőjegyeket az állandó kiállításaira, hogy minél inkább hozzájáruljon ahhoz, hogy az idei karácsony még szebb legyen. Az ezzel kapcsolatos részletek itt olvashatók.





 





Ezeket olvastad már?
Kiirtotta a családját egy férfi, majd magával is végzett - szívszorító részletek

Kiirtotta a családját egy férfi, majd magával is végzett - szívszorító részletek

„Szerető, gyengéd és gondoskodó volt” – 3 éves fiú hunyt el a horror traktorbalesetben

„Szerető, gyengéd és gondoskodó volt” – 3 éves fiú hunyt el a horror traktorbalesetben

Fehér ruhás hölgy kísért a kastélyban, többen is látni vélték

Fehér ruhás hölgy kísért a kastélyban, többen is látni vélték

Megint elvitték az ötös lottó főnyereményét, 200 millió volt a tét

Megint elvitték az ötös lottó főnyereményét, 200 millió volt a tét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás