
Hollik István: a nemzeti konzultációban három olyan gazdasági kérdés is lesz, amiben Brüsszel megtámadta Magyarországot
A nemsokára induló nemzeti konzultációban három olyan fontos gazdasági kérdés is lesz, amiben Brüsszel megtámadta Magyarországot, és ránk akarja erőltetni az akaratát – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott videónyilatkozatában.
Hollik István hozzátette: „ezek ráadásul húsbavágó kérdések”, hiszen a rezsicsökkentésről, a kamatstopról, valamint az extraprofitadóról szólnak. Brüsszel szerint ezeket mind el kéne törölni. Ma viszont Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági energiaár – mondta a politikus, aki úgy fogalmazott, „ennek vetne véget a brüsszeli direktíva”.

Hollik István hangsúlyozta, egy ilyen komoly politikai vitában meg kell kérdezni a magyar embereket
„Legalábbis szerintünk” – tette hozzá. Úgy látszik, a dollárbaloldal szerint viszont nem, hiszen Dávid Ferenc, „Gyurcsány árnyékminisztere” időhúzónak és feleslegesnek nevezte a nemzeti konzultációt – utalt a DK politikusa által mondottakra.
Ezen persze nem csodálkozunk, hiszen amikor ők kormányoztak, soha nem kérdezték meg az embereket, az energiaárakat viszont 2010 előtt az egekbe emelték, és emellett ők persze Brüsszel minden kérését kérdés nélkül végrehajtották
– mondta Hollik István.
A politikus emlékeztetett, a „dollárbaloldal” a rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta támadja azt. Egy évtizede beszélnek arról, hogy a rezsicsökkentés tarthatatlan, az árszabályozó intézkedések, mint a rezsicsökkentés, rosszak. Sőt, Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint „a rezsicsökkentés az egy hülyeség” – mondta.
Hollik István kiemelte: mi viszont arra kérjük Gyurcsány Ferencet, ne támadják, hanem vegyenek részt a nemzeti konzultációban. Így újra lehetőségük lesz világossá tenni a magyarok számára, hogy a rezsicsökkentés ügyében a magyar emberek és családok, vagy Brüsszel oldalán állnak.
„Egy biztos, ezt a csatát csak úgy lehet megnyerni, ha minél többen elmondjuk a véleményünket, és ez alapján egyértelművé válik a magyarok akarata. Ezért arra kérünk mindenkit, pártállástól függetlenül, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt és védjük meg együtt közös eredményeinket” – hangsúlyozta Hollik István.
Top hírek


Orbán Viktor levelet írt Sulyok Tamásnak: a magyar kormány nem hajtja végre az Európai Bíróság döntését
A gyermekek védelme az elsődleges.

Kettős csapás: „Nyakfájással búcsúztam el rákban haldokló édesanyámtól - kiderült, hogy nekem is rákom volt”
„Szúró fájdalmat” érzett a nyakában azon a napon, amikor elvesztette édesanyját.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre