
Szörnyű haláltusát élt át a csecsemő, anyja közben táncolós videót készített
Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.
Lászlót a kommandósoknak kellett elfogniuk. A férfit a helyiek furcsa emberként jellemezték.
Rákospalotán egy családi házhoz vonult ki a TEK október 2-án – írtuk meg korábban. A Ripost azóta újabb részleteket tudott meg az esetről: a Karatna térhez siettek a szirénázó autók, ahol egy családi házban egy férfi robbantással fenyegetőzött. A fenyegetőző miatt a rendőröknek riasztaniuk kellett a Terrorelhárítási Központ embereit.

A kiérkező rendőrök szirénázására figyeltünk fel
– kezdte beszámolóját a lapnak a környéken lakó Zsófi.
"Ha jól emlékszem, este hat körül érkeztek meg. Elsőnek nem volt olyan nagy látványosság, de aztán megérkezett a TEK. Az egész környéket lezárták."
Úgy tudni, egy 40 év körüli férfit, Lászlót kaptak el a kommandósok. Erről már egy másik – neve elhallgatását kérő – helyi mesélt a lapnak:
"Elég furcsa fickó. Sokszor láttam, de mindig zavartan viselkedett. Azt hallottam, hogy robbanószer volt nála és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a családját! Úgy tudom, el is vitték őt. Aztán átnézték a házat és egy csomó fegyver is előkerült. Azért elég durva belegondolni, hogy így élünk egymás mellett... Sosem lehet tudni, hogy ki mit rejteget a lakásában. Szép lett volna, ha tényleg robbant. Rengetegen meghaltak volna."
Az esettel kapcsolatban a BRFK a következő tájékoztatást adta:
"A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitányságra 2023. október 2-án 18 óra 42 perckor egy XV. kerületi családi házban robbantással fenyegető férfiről érkezett bejelentés. A férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével elfogták, majd a mentők rendőri kíséret mellett megfigyelésre kórházba vitték. A házat a tűzszerészek átvizsgálták, robbanóanyagot vagy robbantószert nem találtak. Az ügyben a XV. Kerületi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indít eljárást."

Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.

Így nézett ki Orbán Viktor országjárásának egri állomása.

Társa nemcsak követelőző, de akaratos is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.