„Olyan utat járhatok végig, amit más szakmámbeli nem" – először indult magyar pék a szakmák európai versenyén, így végzett – Videó





A versenyzőknek egyebek mellett kalácsot is kellett fonniuk, sőt hamburger készítése is szerepelt a feladatok között.



Megosztás
Szerző: H. Á.
Létrehozva: 2023.10.17.
siker verseny pék

A lengyelországi szakmák versenyén, azaz a szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills Gdansk 2023 versenyen idén először indult magyar pék. A különleges megmérettetés az egész magyar csapatnak sikereket hozott. Skultéti Zita pék versenyző pedig a WorldSkills versenyre is részvételi jogot szerzett.

Skultéti Zita, az első magyar pék versenyző (balra) és szakértője, Zsemberné Egervári Erika Fotó: WorldSkills Hungary / MKIK

Az EuroSkills 3 versenynapból tevődik össze, melynek idén a lengyelországi Gdansk adott otthont. A pék versenyszám esetében a verseny feladatainak 70 százaléka volt előre ismert. A maradék 30 százalékkal a helyszínen szembesültek a résztvevők. Skultéti Zita képviselte Magyarországot, aki az első hazai pék versenyző volt. A 12 indulóból a 9. helyezést érte el, és elnyerte a jövő évi WorldSkills versenyen való részvételi jogot is. A versenyfeladatok között szerepelt többek között a kalácsfonás, a töltött briós, a magvas kenyér, a bagett, a croissant, az édes torta, a quiche és a hamburger készítése.

Az eredménnyel meg vagyok elégedve. Nagy örömmel tölt el a többi versenyző eredménye is. Büszke vagyok magamra, hogy egy olyan utat járhatok végig, amit eddig még más szakmámbeli nem

– árulta el a Metropolnak Skultéti Zita, aki a 9. helyet és részvételi jogot nyert, majd hozzátette:

Ezt a tudást felhasználva továbbviszem a jövő évi WorldSkillsre, ami Lyonban, Franciaországban lesz.

Zita felkészítői szintén büszkék a magyar tehetségre:

Tekints magadra úgy, mint egy úttörőre, aki a magyar pékképzést bevezette a nemzetközi porondra.

Skultéti Zita a 9. helyet és a következő WorldSkillsre való nevezési jogot szerezte meg  Fotó: WorldSkills Hungary / MKIK

Zita amellett, hogy büszke, nagyon hálás is:

Köszönöm a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, a WorldSkills Hungary csapatának, felkészítőmnek Stark Ernőnének, szakértőmnek Zsemberné Egervári Erikának. (…) Köszönöm nekik, hogy elindulhattam ezen a csodálatos úton.

Zita a 2022. júniusi előválogatón 1. helyet ért el, így jutott ki a nemzetközi versenyre. A felkészülése része volt, hogy több versenyen is részt vett a nagy megmérettetés előtt.

Az ember mindig merjen nagyot álmodni, és tegye meg a következő lépést a céljai felé

– osztotta meg sikerének titkát a Metropollal Skultéti Zita.

Az Európa-bajnokságon 32 országból több mint 600 fiatal szakember mérte össze tudását 43 versenyszámban. Magyarország a megmérettetés 22 versenyszámában, 26 versenyzővel, 22 szakértővel, 3 csapatvezetővel (team leader) és 3 delegálttal indult. A hazai csapat ebből a 22 versenyszámból 17 szakma esetében éremmel zárta a versenyt. Magyarország az Európa Legjobbja cím mellett, öt arany-, egy ezüst-, négy bronzérmet és hét kiválósági érmet hozott haza az EuroSkills 2023 versenyéről, összesítésben pedig második lett Svájc mögött.

Élen járnak a magyar női versenyzők

Darabos Lili 2022-ben indult először a WorldSkills versenyen, és akkor sikeresen elhozott egy 4. helyezést, valamint egy kiválósági érmet.

Idén az EuroSkillsre már nagyobb tapasztalattal érkeztem. Két év felkészülés után, rengeteg szakértővel együtt dolgozva sajátítottam el a versenyzéshez szükséges tudást

– mondta Lili, aki a 3. helyezést érte el az idei versenyen.

Úgy érzem, nincs megállás, és még nagyon sok tudás és energia van bennem a későbbiekre. A célom egyelőre az, hogy minél több tudást és tapasztalatot szerezzek. Novemberben pedig megcsinálom a kozmetikus mesterképzést, mely után igazi mesterkozmetikussá válok!

– osztotta meg terveit a szépségápoló versenyző.

Darabos Lili szépségápoló kategóriában lett bronzérmes idén  Fotó: Darabos Lili / WorldSkills Hungary / MKIK

Aranyérem webfejlesztésben

Hidvégi János webfejlesztő kategóriában indult a versenyen, melyre Sisák Zoltán készítette fel. A kitartó munkának köszönhetően János végül aranyérmet szerzett.

A sikerem mögött komoly szakmai tudás, elkötelezettség, és kitartó munka állt. Nagyban köszönhetem ezt Sisák Zoltánnak, aki a mentorom volt az elmúlt másfél évben. Zoltán iránymutatása, a részletes és strukturált felkészülési terv, valamint a kritikus visszajelzések mind-mind hozzájárultak a sikeres versenyszereplésemhez. Az is kiemelten fontos volt, hogy mindig sikerült motiváltan és összpontosítottan maradnom, különösen a felkészülési időszakban

– árulta el Hidvégi János.

Hidvégi János webfejlesztő kategóriában hozta el az aranyat  Fotó: Hidvégi János / WorldSkills Hungary / MKIK

Nemzetközi szintű elismerések

Lakos Bence szoftverfejlesztőnek ez volt a második versenye a korábbi, koreai megmérettetés után.

Szirják Csabával – a szakértőmmel – kiválósági érmet hoztunk haza. Idén a második helyet sikerült elérnünk. Az EuroSkillsre hasonló módon készültünk, mint az előtte lévő versenyre. Leginkább a feladatok alapelemeire bontásával foglalkoztunk és ezeket gyakoroltuk, felhasználva az előző évek feladatait

– árulta el Bence, majd hozzátette:

A felkészülés az MKIK és a HTTP alapítvány támogatásával történt a versenyt megelőző fél-egy évben, így külföldi versenyeken is részt tudtunk venni. A horvátországi felkészítő versenyen az első helyet sikerült elnyernünk.

Csák János kulturális és innovációs miniszter, Lakos Bence szoftverfejlesztő versenyző, Szirják Csaba szakértő és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a verseny hazai záróünnepségén (b-j)  Fotó: WorldSkills Hungary / MKIK

A hazai versenyzők sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nemzetközi szinten is keresik őket:

A verseny és az azt megelőző felkészülés előtt is dolgoztam már külföldi, illetve magyar cégeknek. A többi volt versenyzőhöz hasonlóan segíteni fogom a jövőben versenyzőket a felkészülésben.





 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás