
Fontos döntést hozott a Lidl, ennek rengeteg vásárló fog örülni
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEz egy olyan változás a Lidl-ben, amire már nagyon sokan vártak.
Aki a Lidlben vásárol, az tudja, hogy az áruházlánc a szokásos, nagy bevásárlókocsit, illetve annak egy picit kisebb változatát biztosítja az embereknek. Éppen ezért hamar zsúfolttá tud válni a bolt, főleg úgy, hogy vannak, akik mindössze pár terméket vesznek, és mégis mondhatni kénytelenek nagy kocsival bemenni.

Sokan panaszkodtak, hogy lehetne a Lidlben kisebb kosár is, ami kevesebb helyet foglalna, és bizonyos szempontból könnyebb lenne vele a vásárlás, ha csak egy kevés terméket szeretne venni az ember. Nos, úgy tűnik, hogy az áruházlánc meghallotta és valóra is váltotta az emberek kívánságát, ugyanis hatalmas változás történt.
Változás a Lidlben
A Lidl állítólag gurulós kosarakat is elhelyezett az üzleteiben, így nem kell kizárólag csak a nagy bevásárlókocsikat használni. Ez sokak számára lehet igazi örömhír, hiszen ennek köszönhetően könnyebbé, kényelmesebbé válhat a vásárlás, ráadásul innentől kezdve több hely maradhat a nézelődésre, illetve a közlekedés számára is a bolthálózat egységeiben.
A kommentek alapján tényleg sokan örültek ennek, vagyis a Lidl jól döntött, hogy gurulós kosarakat is elhelyezett az egységeiben, és hallgatott az emberek építő kritikájára.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre