"Allahu Akbar" kiáltással rohant a rendőrök felé.
Kedd reggel a francia rendőrök lelőttek egy terrorista robbantással fenyegetőző, teljesen testet eltakaró fátylat (nikáb) viselő muszlim nőt a párizsi metróban - jelentette Le Parisien francia hírportál.
Sajtóbeszámolók szerint a nő többeket halálosan megfenyegetett a C jelzésű metró egyik belváros felé tartó szerelvényén utazva a reggeli csúcsforgalomban. Ezt észlelve a biztonsági személyzet megállította a kocsit a François-Mitterrand könyvtár nevű megállóban, majd minden utast evakuáltak, a nőt pedig a föld alatt feltartóztatták.
A rendőrök ezután többször felszólították, hogy feltartott kézzel hasaljon a földre, ő azonban terrorista robbantással fenyegetőzött, majd "Allahu Akbar" kiáltással megindult az egyenruhások felé. A nőt ekkor hatástalanították egy célzott haslövéssel.
A hatóságok tájékoztatása szerint bombakereső kutyákat is bevetett a helyszínen, azonban se robbanóanyagot, sem pedig más fegyvert nem találtak a nőnél, akit kórházba szállították, úgy tudni, nincs életveszélyben. Az ügyben a terrorelhárítási ügyészség indított vizsgálatot.
A történtek kapcsán fontos elmondani, hogy Franciaországban jelenleg a legmagasabb szintű terrorkészültség van érvényben, miután október első hetében egy iszlamista halálra késelt egy tanárt, két másik embert pedig megsebesített egy gimnáziumban. A történtek miatt a kormány 7000 katona mozgósítását rendelte el a közterületek védelme érdekében.
Két hete bombafenyegetések miatt hat repülőteret kellett teljesen evakuálni Franciaországban. Az érintett légi kikötőket ellepték a terrorelhárítás emberei, a repülőforgalmat pedig teljesen leállították vagy átirányították, robbanóanyagot azonban sehol sem találtak.
Gerald Darmanin francia belügyminiszter egy napokban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az izraeli-palesztin konfliktus október 7-i kiéleződése óta 102 embert tartóztattak le antiszemita cselekmények vagy terrorizmusra való felbujtás miatt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre