Karácsony Gergely újabb mesés prémiumot osztott

Most a milliárdos Mártha Imre zsebét tömte ki...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.10.05.
prémium Mártha Imre Karácsony Gergely

A Magyar Nemzet megtudta, hogy Mártha Imre, a budapesti közműcég vezetője is hatalmas prémiumban részesült, Karácsony őt sem hagyta ki a sorból a BKV vezetői után, akiknek a buszjegyáremelés előtti napon, jól időzítve adott tíz millió körüli jutalmakat..

A milliárdos üzletember is nyolcmilliót tömhetett most a zsebébe. A múlt év végén Karácsonyék csak akkor adtak pluszpénzt a kukásoknak, vagyis a Mártha vezette cég munkavállalóinak, amikor a szemétszállítás már több napja szünetelt. A dolgozók így tiltakoztak a megalázóan alacsony bérek ellen és már hegyekben állt a hulladék a fővárosban. Ráadásul Mártha Imre megalázó stílusban tárgyalt a kukásokkal:

A dolgozókkal  a fővárosi közműcég vezére, Mártha Imre is  méltóztatott tárgyalásba bocsátkozott, ám a kukásküldöttség egyik megjegyzése kellően érzékeltette a helyzetet: szerintük Mártha aznap viselt ruhái annyiba kerülhettek, mint az ott ülő alkalmazottak több havi fizetése. A húrt nem lehetett tovább feszíteni, a pénztelenségre hivatkozó Karácsonyék három nap után megegyeztek, ennek részeként bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást és 120 ezer forintos karácsonyi ajándékot kínáltak fel a kukásoknak.

A Magyar Nemzet információ szerint szerint Karácsony Gergely főpolgármester idén július közepén úgy döntött, hogy a tavalyi munkavégzése alapján a közművezért sokmilliós prémium illeti meg. 

Persze nem olyan szerény, mint a kukásautón dolgozókat, Mártha éves alapbére negyven százalékát kitevő összeghez, szám szerint 7 millió 842 ezer forinthoz juthat.

 Karácsony döntésében külön izgalmas, hogy sokmilliós summát a cég, vagyis a Budapesti Közművek költségvetésének terhére kell kifizetni. Tehát annak a vállalatnak a büdzséjéből kaphat extra pénzt Mártha Imre, amelynek dolgozói az alacsony bérek miatt egy éve gyakorlatilag sztrájkba léptek.

Az más kérdés, hogy Mártha erre a juttatásra a róla megjelenő híradások alapján nemigen szorul rá. A sajtó részletesen beszámolt a milliárdos értékű, egyébként korábban Prisztás József nevén volt ingatlanáról, drága óragyűjteményéről, nagy értékű autójáról és különböző nyaralásairól. Amerikai és más ingatlanüzleteiről is számos cikk született.

Nem Mártha Imre az egyetlen, akinek vaskos jutalom kifizetését engedélyezte a szinte minden nap súlyos pénzhiányt emlegető és a kormánytól támogatást követelő Karácsony Gergely.

A főpolgármester saját hatáskörben eljárva, titokban mesés prémiumokat hagyott jóvá három BKK-s, és hat BKV-s vezető számára is. Az érintettek összesen 65 millió forintot vehetnek fel, a kifizetések azokban az esetekben is az adott társaságok költségvetését terhelik.

Karácsony egyébként szerdai Facebook-posztjában elismerte a BKK-s, valamint a BKV-s felsővezetői prémiumok engedélyezését, amelyekre az érintettek szerinte azért jogosultak, mert teljesítették az ehhez szükséges vállalásokat.

Karácsony Gergely  Facebook-posztjában elismerte, hogy 

a BKK, valamint a BKV vezetői – az ő személyes döntésének köszönhetően – hatalmas, esetenként közel tízmillió forintos prémiumokra számíthatnak.

Hangsúlyozta, hogy nem jutalomról, hanem prémiumról van szó. Ez szerinte nagy különbség, ugyanis – mint fogalmazott – utóbbira azért jogosultak, mert teljesítették az ehhez szükséges konkrét vállalásokat. (Nagy kérdés ezután, hogy a főpolgármester szerint kik kaphatnak jutalmat.) Karácsony mindenesetre a szóban forgó vállalások között említette, hogy Budapesten a covid, az energiakrízis és a száguldó infláció ellenére nem romlott, hanem javult a közösségi közlekedés minősége.

A főpolgármester azt a körülményt elegánsan megkerülte, hogy 

a prémium július 20-i engedélyezése után egy nappal a BKK súlyos pénzügyi helyzetére hivatkozva példátlan mértékű, közel harmincszázalékos jegyáremelést jelentett be.

Mint arról tegnap már beszámoltunk, a főpolgármester összességében 65 millió forint pluszjuttatás kifizetését engedélyezte fővárosi közlekedési cégek vezetői számára.

Ennek megfelelően Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója 9,96 millió, Szarka Zsolt, a cég operatív vezérigazgató-helyettese 8,8 millió, Diószegi Ágnes, a társaság ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese szintén 8,8 millió forint prémiumot kaphat. 

Nem panaszkodhatnak a BKV-s vezetők sem.

Bolla Tibor, a BKV Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 9,6 millió, Bátora László, a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese 8,64 millió, Szedlmajer László, a cég autóbusz- és trolibusz-üzemeltetési vezérigazgató-helyettese 5,6 millió, Takács Péter, a társaság vasúti üzemeltetési vezérigazgató-helyettese 8,6 millió forintot zsebelhet be.

Karácsony döntött a BKV Panoráma Kft., illetve a BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének prémiumáról is. Eszerint Kálmán Zsolt 2,76, míg Herczeg József kétmillió forint prémiumot kaphatott.

Azért emelhette meg Karácsony Gergely a budapesti tömegközlekedés jegyárait, mert már megígérte a „hatalmas prémiumot” a BKK és BVK vezetőinek – írta Facebook-bejegyzésében a budapesti Fidesz.

Mint arról elsőként a Magyar Nemzet beszámolt, ugyan Karácsony Gergely súlyos pénzhiányt emlegetve jelentette be, hogy a Budapesti Közlekedési Központ szeptembertől 28 százalékkal emeli a vonaljegyek árát, de előtte még a főpolgármester saját döntési jogkörében eljárva mesés prémiumokat hagyott jóvá a BKK, illetve a BKV vezető tisztségviselői számára, a jutalmak  vezetők nagy részénél közel tíz millió forintra rúgtak.

Rámutattak: a főpolgármester éveken át kampányolt azzal, hogy nem emeli meg a tömegközlekedés jegyárait. 

A BKK és a BVK vezetőinek adott fejenként csaknem tízmilliós prémiumra azonban kellett a pénz

– fogalmaztak.

A Fidesz budapesti szervezete szerint a „Karácsony Gergely által csődbe vitt főváros nyáron már folyószámlahitelekből élt, ezért jöhetett a tipikus dollárbaloldali húzás: a mesés gazdagodásuknak ismét a budapestiek isszák meg a levét”.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás