Itt van a legújabb közvéleménykutatás: toronymagasan vezet a Fidesz





Továbbra is toronymagasan vezeti a Fidesz–KDNP a pártversenyt.



Megosztás
Szerző: Admin Admin
Létrehozva: 2023.09.13.
Módosítva: 2023.09.13.
nézőpont Fidesz vezetés

A Fidesz vezeti a pártversenyt az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt – derül ki a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét kedden ismertették az MTI-vel.

Az elemzés szerint a Fidesz–KDNP „toronymagasan” vezet, a kormánypártok szavazóinak kötődése azonban meggyengült. Mint írták, „most vasárnap” a magyarok 51 százaléka ugyan vélelmezhetően a Fideszre szavazna, de közülük minden tizedik (a választók 5 százaléka) ebben már nem biztos, a kormánypártot csak valószínűleg és nem biztosan támogatná.

„A Fidesz-szavazók részleges elbizonytalanodása nem jelent elfordulást vagy más pártra való szavazást. A jelenség oka a szankciók és a háború okozta infláció és reálbércsökkenés lehet”

– olvasható a dokumentumban, amely megállapítja, hogy a kormánypárt mostani eredménye több mint 40 százalékponttal nagyobb a legerősebb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (10 százalék) támogatottságánál és közel kétszerese a 2022-ben közösen induló baloldali pártok mostani eredményének (összesen 27 százalék).

A Mi Hazánk Mozgalom támogatottsága 9 százalékos, a Momentum pedig a szavazatok 8 százalékát kapná meg, és ugyancsak 8 százalékot szerezne „a baloldalt balról kritizáló” Kétfarkú Kutya Párt is – közölték.

A felmérés szerint „érdemes felfigyelni az új pártokra”: Jakab Péter pártja a szavazatok 3, a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett párt pedig a 2 százalékát szerezhetné meg. Két-két százalékot szerezne az MSZP és az LMP, míg a Párbeszéd támogatottsága jelenleg nulla százalékos, vagyis a választásokon való önálló indulás jelenleg „mindegyikük számára végzetes lenne”

– mutatott rá a Nézőpont.

A közvélemény-kutatás szeptember 4–6. között ezer fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint – tudatta az intézet.

A parlament őszi ülésszakának kezdetén a Fidesz és a KDNP képviselői kihelyezett frakcióülést tartanak Esztergomban jövő szerdán és csütörtökön – jelentette be a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Facebook-oldalán kedden.

Kocsis Máté úgy fogalmazott, „az elmúlt időszakban a brüsszeli elit dühítő és rossz döntéseket hozott, háborúpártiságával veszélyezteti Európa biztonságát, elhibázott szankcióival energiaválságot és gazdasági visszaesést idézett elő, ezért a jövő évi európai parlamenti választásokon változást kell elérni”.

A politikus azt írta, háborúpárti brüsszeli vezetés helyett békepárti vezetést akarunk, és meg kell akadályozni, hogy az elhibázott szankciókkal gyengítsék az európai gazdaságot.

„Békét kell teremteni Európa határainál és a világ minden gazdasági régiójával együttműködő, sikeres európai gazdaságot kell építeni!” – vélekedett.

Kocsis Máté megfogalmazása szerint nem a genderpropaganda és a migráció erőltetése a brüsszeli vezetés feladata, hanem az európai emberek képviselete.

Meg kell védeni a közös határokat, támogatni kell a családokat, a brüsszeli kettős mércét pedig meg kell szüntetni!

– írta.

Brüsszelben erős és sikeres jobboldal nélkül ezt a változást nem lehet elérni, ezért együtt kell működni az Európában változást szorgalmazó erőkkel, miközben „itthon a külföldről fizetett hazai baloldal politikusait le kell győznünk, az ország szuverenitását meg kell védenünk” – nyomatékosította a Fidesz frakcióvezetője.

A családok megélhetésére Gyurcsányék háborúpártisága veszélyes – közölte a Fidesz korábban a Demokratikus Koalíció politikusa, Barkóczi Balázs nyilatkozatára reagálva.

A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta: az inflációt és az áremelkedéseket a háború, a brüsszeli szankciók és a multik nyerészkedése okozza.

Úgy fogalmaztak: „A dollárbaloldal pedig háborúpárti és szankciópárti, ha rajtuk múlna, akkor Magyarországot is háborúba és gazdasági válságba sodornák”.

„A dollárbaloldallal” ellentétben a kormány háborúellenes, szankcióellenes intézkedések sorozatával védi a családokat és csökkenti az inflációt – olvasható a Fidesz közleményében.





 





Ezeket olvastad már?
Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás